
Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet

Kukacos csokimikulást kaptak a hajdúböszörményi gyerekek, óvodákban és iskolákban is ez volt a desszert a tegnapi ebédhez,
többen ettek a lárvás édességből, csak a kóstolás után vették észre, hogy valami mozog az üreges csokoládéban.
Sokan ezután hasfájásra, hányingerre panaszkodtak – tudjuk meg az RTL híradójából.
Csöppet sem mellékes, hogy
Hajdúböszörmény jelenlegi polgármestere, Göröghné Bocskai Éva Magyar Péter jelöltje lett Hajdú-Bihar 6. választókerületben.
A hírről többek között a 444 és a 24.hu is megemlékezett, akik bőszen „önkormányzatoztak” a kukacos csokimikulások kapcsán, csak éppen a lényeg maradt ki. Semmi baj, a Mandiner azért leírta a valóságot.
Az RTL megkérdezett kártevőirtó szerint légy- vagy lisztmolylárvákkal szennyeződhettek az édességek, miközben a csokik csomagolásán az látszik, hogy nem jártak le az édességek.
Az állami intézmények étkeztetéséért egy helyi önkormányzati cég (!) felel,
derült ki, ami visszakérte a gyerekektől a még el nem fogyasztott édességeket és panaszt tett a beszállítója felé.
A gyártó nem akart nyilatkozni, de annyit elárultak, hogy felvették a kapcsolatot a viszonteladókkal, keresik, hogy hogyan szennyeződhetett a csokoládé,
elsősorban lisztlárvákra gyanakodnak.
Nyitókép: Képernyőkép

Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet

Lemond Lázár János a teniszszövetségi elnöki posztjáról

Balog Zoltán: nem volt kormányzati kérés a kegyelmi ügyben

Vizsgálóbizottságokat állíthat fel, elkezdi az alaptörvény-módosítás vitáját a parlament

Forsthoffer Ágnes együttérzését fejezte ki a MOL tiszaújvárosi üzemében történt baleset áldozata családjának

Magyar Péter: jól haladnak a tárgyalások az uniós forrásokról

Magyar Péter: erős közép-európai régióra van szükség az erős Európához

Magyar Péter miniszterelnök-helyettesnek nevezte ki Ruff Bálint minisztert

Kinevezte a közigazgatási államtitkárokat Sulyok Tamás

Magyar Péter: a kegyelmi ügy dokumentumaiból kiderül, hogy Varga Judit nem támogatta K. Endre kegyelmét

Magyar Péter távozásra szólította fel a Kúria elnökét

Kelemen Ágnes környezetgazdász lesz a vízügyi és klímapolitikáért felelős államtitkár