
Magyar Péter szerdán Brüsszelben egyeztet az uniós források hazahozataláról

A fotó 15:32-kor, vagyis fél órával a kezdés után készült
– írta közösségi oldalán Deák Dániel, aki drónfotót közölt a Tisza Párt mai tüntetéséről.
A XXI. Század Intézet vezető elemzője szerint a látottak alapján „ez a valaha volt legkisebb tiszás tüntetés Budapesten”, amit kínos kudarcként értékelt Magyar Péterék számára - írja a Magyar Nemzet.
Deák Dániel hangsúlyozta:
a kevés résztvevő arra utal, hogy a magyarok „láthatóan nem dőlnek be az álhíreknek”. Mint hozzátette, mindez annak ellenére történt, hogy a megmozdulásra a Demokratikus Koalíció is mozgósított, sőt Dobrev Klára előzetesen maga is bejelentette részvételét a Facebookon.
Az elemző arra is felhívta a figyelmet, hogy
az élő közvetítésekben már megkezdődött a „baloldali magyarázkodás” a gyenge részvétel okairól.
Véleménye szerint ez „így kevés lesz Magyar Péternek ahhoz, hogy elterelje a figyelmet a megszorítási terveikről.”
Emlékezetes, Magyar Péter korábban azt tervezte, hogy a jobboldal háborúellenes gyűléseire szervezi rá a saját tüntetéseit, azonban ezt a tervét feladta. Mohácsra már nem követte Orbán Viktort, inkább visszavonult a számára kedvező Budapestre. Habár a főváros ellenzéki terepnek számít, Magyar Péter még így is rettegett attól, hogy kudarcba fullad a tüntetése, telefonos kampánnyal győzködte híveit, hogy menjenek el a mai demonstrációra.
Nyitókép: Deák Dániel Facebook-oldala

Magyar Péter szerdán Brüsszelben egyeztet az uniós források hazahozataláról

Orbán Viktor visszaadja mandátumát, Gulyás Gergely lesz a Fidesz frakcióvezetője

Új alaptanterv, szabad tankönyvválasztás, fokozatosan megszűnő tankerületek – ez az új oktatási miniszter programja

Ritka, de nem példa nélküli egy fogyatékossággal élő miniszter

Meddig jár személyi védelem a leköszönő állami vezetőknek?

Bejelentette oktatási miniszterét Magyar Péter

Így dolgoztak az országgyűlési képviselők a most záruló parlamenti ciklusban

Újabb két minisztert nevezett meg Magyar Péter

2030-ra lehet eurónk? Mutatjuk az ehhez kellő feltételeket

Kiderítettük! Ez utasította vissza a leendő magyar miniszterelnök

Elmozdítják a Szent Koronát, ez áll a háttérben

Újabb két miniszterét nevezte meg Magyar Péter