
Magyar Péter távozásra szólította fel a Kúria elnökét

Gyorsított ütemben zajlik az élelmiszeripari pályázatok elbírálása – közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK). A mintegy ötvenmilliárd forintos keretösszeggel meghirdetett, kisebb volumenű beruházásokat támogató felhívás esetében minden olyan pályázatot pozitív elbírálásban részesítenek, amelyek megfelelnek a formai és jogosultsági követelményeknek. A szakmai berkekben „nagy élip” névvel illetett, 150 milliárd forintos kerettel meghirdetett komplex élelmiszeripari pályázatok esetén bizonyos fokú kiválasztás mellett, de a források átcsoportosításával jóval nagyobb nagyságrendű támogatás áll rendelkezésre. A cél, hogy azok a pályázatok nyerjenek támogatást, amelyek mögött valós, hosszú távú és fenntartható működtetést megalapozó élelmiszeripari fejlesztési szándék áll, a nyertes vállalkozások pedig képesek legyenek megvalósítani a tervezett beruházást – hangzott el a NAK élelmiszeripari osztályának ülésén, melyről a Magyar Nemzet számolt be.
A komplex pályázaton eddig 223 projekt kapta meg a támogatói szerződést 254 milliárd forint összegben, és további támogatói döntések meghozatala várható a következő hónapokban, amelynek köszönhetően hozzávetőleg 500 milliárd forint támogatással tudnak élelmiszeripari fejlesztések megvalósulni. A kis élelmiszeripari pályázat esetén a beadott 860 kérelemből 601 kapott pozitív támogatói döntést. A beruházások megvalósításra 24-36 hónapos időszak áll rendelkezésre, így 2029 decemberéig Magyarország eddig legnagyobb élelmiszeripari fejlesztési programja valósul meg.
Szintén az ágazat fejlesztését szolgálja az idén november 27-én megnyílt Élelmiszeripari és feldolgozó üzemek fejlesztésének támogatása című felhívás, amely a kisebb léptékű beruházásokat támogatja. Ennél a felhívásnál változtak a szempontok is, változott a pályázható tevékenységek köre, 100 millió forintra módosult az odaítélhető támogatás összege. A benyújtott pályázatokról a jövő év tavaszán várhatóak a támogatói döntések.
Az élelmiszeripari beruházások megvalósítását segíti az is, hogy lehetőség nyílt az előlegek nagyobb arányú, részben könnyített kifizetésére.
Így a kedvezményezettek az elnyert összeg első 25 százalékát kaphatják meg biztosíték adása nélkül, míg a második 25 százalék előleghez bankgarancia ellenében férhetnek hozzá a nyertesek. Ráadásul míg korábban az ügyfélnek önerő-igazolást kellett bemutatnia az előleg igénylésekor, most erre nincs szükség. Mivel a banki finanszírozás piaci alapon magas kamatozású hitelekkel oldható meg, ezért a kormányzat összeállított egy kamattámogatott hitelkonstrukciót: amennyiben valaki rendelkezik egy elnyert pályázattal, úgy kedvezményes, forint alapú hitelt tud felvenni, amely a megvalósítani kívánt projekt támogatási intenzitásának tíz százalékáig vehető igénybe.
A jelenlegi közös agrárpolitika (KAP) 2027. december 31-ig tart, ez után még két év áll rendelkezésre a projektek megvalósítására és elszámolására. Magyarország kezdeményezte, hogy egy évvel, 2030-ig hosszabbítsák meg az elszámolási időszakot, így a projektek megvalósítására és a záróelszámolások további egy év állna rendelkezésre.
A következő támogatási ciklust ugyanakkor továbbra is nagy bizonytalanság övezi, a jelenlegi tervek szerint ugyanis az élelmiszeripar gyakorlatilag kikerülne a KAP hatálya alól, nem részesülhetne az alap támogatásaiból. A NAK ezért azt tanácsolja minden élelmiszeripari szereplőnek, hogy
aki rendelkezik nyertes pályázattal, valósítsa meg a tervezett beruházását, mivel a következő ciklusban már nem biztos, hogy lehetősége lesz támogatást igényelni a fejlesztésekre.
A NAK természetesen továbbra is azért küzd minden európai uniós fórumon, hogy megőrizzük a KAP kétpilléres rendszerét és bebizonyítsa az uniós döntéshozóknak, hogy az élelmiszeripar és a mezőgazdaság nem elválasztható: sokkal jobban lehet biztosítani a támogatást az ágazat részére, ha az a KAP-on belül marad.
A nyitókép illusztráció: Shutterstock

Magyar Péter távozásra szólította fel a Kúria elnökét

Kelemen Ágnes környezetgazdász lesz a vízügyi és klímapolitikáért felelős államtitkár

Magyar Péter személyesen mutatta meg a sajtónak a Karmelita kolostor épületét

Orbán Viktor is eladományozza végkielégítését

Magyar Péter: erre a hétvégére beteltek a helyek a kormányzati épületek látogatására

Gajdos László: az azbesztmentesítés nem tűr halasztást, a legfontosabb az emberek egészségének védelme

Magyar Péter: a miniszterelnök székhelye Budapesten, az Alkotmány utcában lesz

Megalakul az új kormány, ülést tart a parlament, esküt tesznek a miniszterek

Bemutatta a kormányszóvivőket Magyar Péter

Kapitány István: Magyarország nem válik le az orosz energiáról, és marad a rezsicsökkentés

A parlament megszavazta, Magyar Péter a miniszterelnök

Forsthoffer Ágnes: új korszakot kezdünk a magyar parlamentáris demokrácia történetében