
Magyar Péter: erős közép-európai régióra van szükség az erős Európához

Főként a politikai várakozások és a magas alapkamat határozza meg a forint árfolyamát – írta a Bloomberg, melyet a Mandiner szemlézett. A feltörekvő valuták piacán idén a magyar fizetőeszköz teljesített a legjobban – 21 százalékkal erősebb a dollárral szemben, és közel 7 százalékkal erősödött az euróhoz képest –, és csak a rubel előzte meg.
A Bloomberg szerint a Wall Streeten a legtöbben Magyar Péter győzelmére fogadnak, és egyre többen aggódnak amiatt, milyen „turbulenciák” lesznek a választásokat követően – utaltak itt arra a cikkükre, amelyben azt terjesztették, miszerint Orbán Viktor köztársasági elnökként mentené át hatalmát egy esetleges vereség esetén. Az amerikai pénzügyi lap azt írja,
bár Magyar Péter a legtöbb közvélemény-kutatás szerint vezeti a népszerűségi versenyt, de a verseny nem dőlt el, mivel túl szűk a különbség a két tábor között, valamint megemlítik azt is, hogy Orbán Viktornak különös tehetsége van választási győzelmek „megszerkesztéséhez”.
Nyitókép: Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály/Kaiser Ákos

Magyar Péter: erős közép-európai régióra van szükség az erős Európához

Magyar Péter miniszterelnök-helyettesnek nevezte ki Ruff Bálint minisztert

Kinevezte a közigazgatási államtitkárokat Sulyok Tamás

Magyar Péter: a kegyelmi ügy dokumentumaiból kiderül, hogy Varga Judit nem támogatta K. Endre kegyelmét

Magyar Péter távozásra szólította fel a Kúria elnökét

Kelemen Ágnes környezetgazdász lesz a vízügyi és klímapolitikáért felelős államtitkár

Magyar Péter személyesen mutatta meg a sajtónak a Karmelita kolostor épületét

Orbán Viktor is eladományozza végkielégítését

Magyar Péter: erre a hétvégére beteltek a helyek a kormányzati épületek látogatására

Gajdos László: az azbesztmentesítés nem tűr halasztást, a legfontosabb az emberek egészségének védelme

Magyar Péter: a miniszterelnök székhelye Budapesten, az Alkotmány utcában lesz

Megalakul az új kormány, ülést tart a parlament, esküt tesznek a miniszterek