
Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet

Lengyel László, a Tisza Párt megszorítócsomagjának egyik atyja nem tud leállni, még az ünnepi időszakban is arról ábrándozik, hogy sarcolnák meg a magyar embereket. A balliberális szakértő december 27-én a Klubrádióban szólta el magát a Tisza Párt megszorításairól - fejtette ki a Magyar Nemzet.
A megélhetési helyzet kapcsán szerinte Magyar Péter nem válaszolhatja ugyanazokat, amiket Orbán Viktor.
Ha ő (Magyar Péter – a szerk.) rendezni akarja, konszolidálni akarja a pénzügyeket, akkor az az ígéret-tömeg, amelyeket Orbán Viktor most rázúdított az országra, azt egyszerűen nem lehet betartani
– utalt félreérthetetlenül arra Lengyel László, hogy meg kell szüntetni a kormány által bevezetett intézkedéseket. Ezután a Tisza Párt szakértője hárította, hogy Magyar Péternek megszorításokat kellene alkalmaznia, de a következő mondatával éppen a megszorításokat írta körül:
Tehát konszolidálnia kell akármit is csinál és ez nem feltétlenül megszorítás, de átrendezése a jövedelmeknek, méghozzá többnyire valószínűleg olyan területekről amelyek kevésbé fájnak a lakosságnak olyan területekre ahol viszont kellene hogy legyen.
Korábban a Hír TV számolt be róla, hogy Lengyel László azzal magyarázkodott a Tisza megszorítócsomagjának a napvilágra kerülése után, hogy a programot nem is a Tisza Pártnak, hanem csak kizárólag maguknak készítették. A közgazdász egyébként nem cáfolta, hogy kapcsolata lenne Magyar Péter pártjával és azt sem jelentette ki, hogy nem az ő aláírása szerepel a tervezeten.
Míg a Klikk TV-ben Lengyel azt mondta, hogy a Tisza Pártnak nyíltan kell beszélnie arról, hogy a 14. havi nyugdíj tiszta őrület. Aztán még azt is hozzátette a Tisza Párt terveire utalva, hogy azt öt percen belül el fogják venni.
Radikális megszorítási programot írt a Tisza Párt
Nemrég az Index hozta nyilvánosságra a Tisza Párt megszorítócsomagját, a sajtóhírek szerint a gazdaságpolitikai terveket tartalmazó gyűjteményen Dálnoki Áron vezetésével és mások mellett Lengyel László és Felcsuti Péter is dolgozott.
A több száz oldalas gazdasági tervezet radikálisabb átalakítást vázol fel a magyar közteherviselésben, mint bárki az elmúlt évtizedekben.
A Magyarország 2027–2035 gazdasági konvergenciaprogram címet viselő szakpolitikai tanulmánygyűjtemény azóta óriási visszhangot váltott ki, noha a Tisza Párt szerint nem létezik.
A tervezet több olyan intézkedést is tartalmaz, amely alapjaiban írná át a magyar adórendszer eddig ismert logikáját:

A tervezet a vállalati szférát és a vagyonosabb középosztályt sem kímélné, itt jelentek meg azok az új adónemek, amelyek a nagyobb cégek vezetőit és a jelentősebb magánvagyonnal rendelkezőket is célba vennék. A dokumentum két ilyen terhet vázol fel:
a vagyonadót és egy speciális különadót, együtt csaknem ezermilliárd forintos pluszbevételt célozva.
Az anyag szerint a vagyonadó önmagában hétszázmilliárd forintos adóemelést jelentene. Az adó minden belföldi és uniós vagyonra kiterjedne, ha annak értéke meghaladja az ötszázmillió forintot.
Érintett lenne az ingatlan, az értékpapír, az üzletrész, a nyolcszázezer forint feletti műtárgy, valamint minden olyan luxuscikk, amely 32 százalékos áfakulcs alá tartozik. Az adó mértéke évi 6,5 százalék, alapja pedig a vagyon aktuális értéke és az azon keletkező értéknövekmény.
Ehhez jönne még egy másik, kevésbé körülhatárolt, ám annál szélesebb merítésű különadó, amely további 250 milliárd forintos adóemelést céloz. Ez minden, harmadik országban tartott vagyonra vonatkozna – legyen szó ingatlanról, üzletrészről vagy bármilyen pénzügyi befektetésről. Az adó mértéke itt is 6,5 százalék.
A kkv-k is pórul járnának Magyar Péter terve szerint
A tervezet a pénzügyi szektor és a kisvállalkozások esetében is éles fordulatot jelez. A biztosítóknak éves profitjuk húsz százalékát kellene kötelezően befizetniük egy úgynevezett szolidaritási alapba – vagyis a biztosítási piac minden szereplője közvetlenül finanszírozná az állami újraelosztást.
Még nagyobb horderejű változások érkeznének a kkv-szektorba. A Tisza Pártnak készült tervezet gyakorlatilag felszámolná a teljes kisadózói és egyszerűsített adózási rendszert, összesen mintegy kilencvenmilliárd forintos adóemelést eredményezve. A dokumentum szerint:
A programtervezet új járulékcsomagot is bevezetne, amely egy teljesen új közteherviselési struktúra alapjait mutatja:
„Választást kell nyerni, utána mindent lehet”
Emlékezetes, hogy nyáron Tarr Zoltán, a Tisza Párt alelnöke volt az, aki a Dálnoki Áronnal közösen tartott etyeki fórumán elszólta magát, hogy a párt átalakítaná a személyi jövedelemadó rendszerét. A politikus az etyeki beszédében elárulta: pártja progresszív, többkulcsos adóemelést tervez, minderről azonban nem lehet beszélni.
Ez egy olyan kérdés, amiről beszélgetni kell, de most nem lehet erről beszélgetni. Itt most magunk között természetszerűleg lehet, és majd ha ez kikerül, én magyarázkodok, de annak sem lesz semmi értelme. És számtalan olyan dolog van, amiről nem lehet beszélgetni. Ezért mondjuk azt, hogy határozottan, hogy nagyon sok mindent lehet és kellene. Választást kell nyerni, utána mindent lehet
– fogalmazott Tarr Zoltán. Magyar Péter alelnöke azt is mondta, hogy nem fog mindent elmondani, mert akkor megbuknak.
Nyitókép: MTI/ Koszticsák Szilárd

Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet

Lemond Lázár János a teniszszövetségi elnöki posztjáról

Balog Zoltán: nem volt kormányzati kérés a kegyelmi ügyben

Vizsgálóbizottságokat állíthat fel, elkezdi az alaptörvény-módosítás vitáját a parlament

Forsthoffer Ágnes együttérzését fejezte ki a MOL tiszaújvárosi üzemében történt baleset áldozata családjának

Magyar Péter: jól haladnak a tárgyalások az uniós forrásokról

Magyar Péter: erős közép-európai régióra van szükség az erős Európához

Magyar Péter miniszterelnök-helyettesnek nevezte ki Ruff Bálint minisztert

Kinevezte a közigazgatási államtitkárokat Sulyok Tamás

Magyar Péter: a kegyelmi ügy dokumentumaiból kiderül, hogy Varga Judit nem támogatta K. Endre kegyelmét

Magyar Péter távozásra szólította fel a Kúria elnökét

Kelemen Ágnes környezetgazdász lesz a vízügyi és klímapolitikáért felelős államtitkár