
Vizsgálóbizottságokat állíthat fel, elkezdi az alaptörvény-módosítás vitáját a parlament

Mint hozzátette, az önellátás nemcsak az ország, hanem az emberek szintjén is kulcskérdés, az áramnál pedig a napelemekkel kezdődik, és az energiatárolókkal folytatódik.
Mindenki kérhet állami hozzájárulást, akinek van napeleme, vagy telepíteni tervez. Az elbírálásnál előnyt élveznek az éves szaldóelszámolásból már kiesettek vagy azok, akik 2030-ig fognak kiesni, ezt követően pedig a vidéki kistelepülések lakói.
Rámutatott: Magyarországon 2010 óta napelem-forradalom zajlott le a patrióta zöld átállás jegyében. Akkor háromszáznál kevesebb naperőmű üzemelt hazánkban, ma 320 ezernél is több termel zöldenergiát.
Magyarország világelső a napelemekkel előállított áram részarányában - emelte ki az államtitkár. Az óriási kapacitások akkor válnak igazi erővé, ha meg tudjuk oldani az energiatárolás kérdését. A naperőművek napközben dübörögnek, de a csúcsfogyasztási igények késő délután, kora este jelentkeznek, ezért szükséges legalább néhány órára elspájzolni az áramot - tette hozzá.
A jövő év elején 100 milliárd forintos kerettel megnyíló lakossági energiatároló programmal abban segítjük a napelemmel rendelkező háztartásokat, hogy tartósan önellátók maradjanak, áramigényeik minél nagyobb részét saját eszközzel, helyben megtermelt zöldenergiával fedezhessék, ezzel hozzájárulva a rezsicsökkentés fenntarthatóságához is
- hangsúlyozta Czepek Gábor.
A pályázat meglévő vagy új napelemhez kapcsolódó energiatároló beszerzését támogatja. A 2,5 milliós elnyerhető forrással az akkumulátor és inverter mintegy 3,2 millió forintos árának 80 százalékát vállalja át a kormány a családoktól. A részletes felhívás jövő január közepéig megjelenik, jelentkezni egy felhasználóbarát felületen február elejétől március közepéig lehet majd. Az elbírálás során előnyt élveznek az éves szaldó elszámolásból már kiesettek vagy a következő öt évben kiesők, ezután pedig 5000 alatti lélekszámú települések lakói - részletezte a feltételeket.
A most bejelentett lakossági program mellett már futnak a vállalkozások és ipari energetikai szereplők számára kiírt, tárolói fejlesztéseket ösztönző pályázatok, összesen 230 milliárd forint értékben. A Jedlik Ányos Energetikai Programban januárban indul az ipari energiatárolók telepítését 50 milliárd forinttal ösztönző felhívás - emlékeztetett-
2026-ban még magasabb fokozatba kapcsolunk a tárolói képességeink megerősítésében, hamarosan újabb bejelentésekkel jelentkezem!
- írta az államtitkár.
Forrás: MTI / Borítókép: Czepek Gábor Facebook-oldala

Vizsgálóbizottságokat állíthat fel, elkezdi az alaptörvény-módosítás vitáját a parlament

Forsthoffer Ágnes együttérzését fejezte ki a MOL tiszaújvárosi üzemében történt baleset áldozata családjának

Magyar Péter: jól haladnak a tárgyalások az uniós forrásokról

Magyar Péter: erős közép-európai régióra van szükség az erős Európához

Magyar Péter miniszterelnök-helyettesnek nevezte ki Ruff Bálint minisztert

Kinevezte a közigazgatási államtitkárokat Sulyok Tamás

Magyar Péter: a kegyelmi ügy dokumentumaiból kiderül, hogy Varga Judit nem támogatta K. Endre kegyelmét

Magyar Péter távozásra szólította fel a Kúria elnökét

Kelemen Ágnes környezetgazdász lesz a vízügyi és klímapolitikáért felelős államtitkár

Magyar Péter személyesen mutatta meg a sajtónak a Karmelita kolostor épületét

Orbán Viktor is eladományozza végkielégítését

Magyar Péter: erre a hétvégére beteltek a helyek a kormányzati épületek látogatására