
Orbán Viktor: Forrong a világ, a veszélyek korát éljük, de közös célunk a béke

Olyan eset történt a Közép-európai Egyetemen, ami súlyosan rombolja az akadémiai szabadságot. A kutatók által szervezett, ukrajnai kényszersorozást bemutató panelt a CEU előbb befogadta, majd hirtelen felfüggesztette. A döntést a szervezők szerint politikai nyomás és cenzúra indokolta, nem pedig szakmai aggályok – írta a Magyar Nemzet a Bennfentes cikke alapján.

A kutatók közölték, hogy mindannyian évek óta végeznek valós tapasztalatokon alapuló vizsgálatokat a kényszerű mozgósításról és a civil társadalmi reakciókról. A panel az ukrán és a jugoszláv háborúk összehasonlításával is foglalkozott volna, amelyet a CEU kritikusnak minősített. A szervezők állítják:
az „akadémiai kiegyensúlyozottságra” való hivatkozás csupán ürügy a kényelmetlen témák elhallgattatására.
Szerintük a nyilatkozat sértően megkérdőjelezte szakértelmüket és integritásukat. A kutatók hangsúlyozzák, hogy a kényszersorozás súlyos emberi jogi visszaélései miatt fontos a nyilvános vita. Úgy vélik, hogy a panel tiltása jól mutatja az akadémiai szabadság erózióját Nyugat-Európában. A szerzők szerint a CEU nem tud vagy nem akar szembenézni a háború politikailag kényelmetlen vonatkozásaival.
A nyílt levél aláírói tiltakoznak a döntés ellen, és a történtek súlyos precedensértékére figyelmeztetnek.
Nyitókép: Illusztráció (Shutterstock)

Orbán Viktor: Forrong a világ, a veszélyek korát éljük, de közös célunk a béke

Márki-Zay elszólta magát, külföldről pénzelik az ellenzéki hetilapot

Menczer Tamás: a Tisza nem szavazott Ursula von der Leyen ellen

Gál Kinga: A Fidesz az európai gazdák, a Tisza az európai gazdáik mellé állt

Orbán Viktor válaszolt Volodimir Zelenszkijnek

A számok nem hazudnak: míg Európa a kemény rezsiszámlákat nyögte, a Shell megtömte a zsebét

Menczer: Újabb botrány az ukrán háborús maffiánál

Magyar Péternek parancsba adta a főnöke, hogy az uniós szavazás ellenére léptessék életbe a Mercosur-egyezményt

Fidesz: Brüsszel oldalára állt megint Magyar Péter, becsapta a gazdákat

Dömötör Csaba: A tiszások megkezdték a sunyuló hadműveletet

Brüsszel elárulta a gazdákat és bevédte Ursula von der Leyent

Deutsch Tamás: aki Ursula von der Leyent támogatja, az Brüsszel és nem a magyar érdekek oldalán áll