
Szijjártó: a Tisza Párt már a januári rezsistopot is támadja

Az 500 szavazattal, 120 ellenében és 32 tartózkodás mellett elfogadott jogszabály azt hivatott megakadályozni, hogy Oroszország fegyverként használja az energiát a tagországokkal szemben, és ezzel veszélyeztesse az EU energiabiztonságát.
A rendelet 2026 elején lép hatályba. Ezt követően tilos lesz behozni Oroszországból cseppfolyósított földgázt, 2027. szeptember 30-ig pedig teljesen meg kell szüntetni a vezetékes gáz importját. A tilalmat megsértő piaci szereplőkkel szemben a tagállamok által alkalmazható szankciókat is megállapítja a jogszabály.
Az Európai Bizottság kötelezettséget vállalt arra: 2026 elején javaslatot terjeszt elő annak érdekében, hogy az orosz energiahordozókra vonatkozó teljes és tényleges tilalom a lehető leghamarabb, de legkésőbb 2027 végéig életbe léphessen.
Ahhoz, hogy a szabályokat ne lehessen megkerülni, és bezáruljanak a kiskapuk, a gazdasági szereplőknek behozatal vagy tárolás előtt szigorúbb szabályok szerint kell nyilatkozniuk a vámhatóságoknak, részletesebb bizonyítékokkal szolgálva a gáz termelésének helyéről.
Az EP szerint a jogszabály megalkotását az indokolta, hogy Oroszország csaknem két évtizede módszeresen, politikai fegyverként használja az orosz gázellátástól való függőséget az uniós gazdaság meggyengítésére.
Nyitókép: az Európai Parlament hivatalos X-oldala

Szijjártó: a Tisza Párt már a januári rezsistopot is támadja

Péntektől postázzák a nyugdíjakat – a kormány adja, a Tisza elvenné a 13. és a 14. havi illetményt

„El kell felejteni!” – eltörölné a családi adókedvezményt a Tisza-közeli közgazdász

Kapitány István már a januári rezsistopot is támadja - energiacégek vinnék a profitot

37 millió dolláros vagyonra tehetett szert Kapitány István a háborúval

Kapitány István is beismerte, a Tisza megszorításokra készül

Orbán Viktor: szamárság a 13. és 14. havi nyugdíj elvételére irányuló felvetés

Orbán Viktor: csak a nemzeti kormány tud biztonságot adni Magyarországnak

Ezt gondolják a választók Magyar Péter lehetséges terveiről

Ukrajna már vágja a centit, a Tisza segítségével horrorisztikus változásokat várnak Magyarországon

Orbán Viktor: Európában mi vagyunk az egyetlen szövetségese a béke kérdésében az Egyesült Államoknak

Orbán Viktor: a választás nem szépségverseny és nem is valóságshow