
Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet

Magyar Péter elképesztő álszentségére hívta fel a figyelmet Facebook-videójában Kocsis Máté, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője. A Tisza Párt elnöke a Szily Nórának adott karácsonyi interjújában azt ecsetelte, hogy az ő életében mennyire meghatározó szerepet töltenek be a nők.
Alapvetően az én életemet például a nők határozzák meg. Legyen az az édesanyám, a nagymamám, a dédnagymamám, a volt feleségem, a volt menyasszonyom, a körülöttem lévő nők, a jelenlegi barátnőm. És én nagyon hálás vagyok a közéletben is, meg mindenhol
– magyarázta a Tisza Párt elnöke.
Azonban annak megállapítására, hogy ezek a meghatónak szánt szavak mennyire állják ki az igazság próbáját, érdemes felidézni pár olyan ügyet, amelyben Magyar Péter valóban kimutatta a foga fehérjét. Például egykori felesége, Varga Judit elmesélt egy rövid történetet, hogy hogyan is mutatkozik meg Magyar esetében a hála: a volt igazságügyi miniszter Hajdú Péternek adott interjújában felidézte, Magyar Péter mindig utálta, ha közös fiaik születése után azt a kifejezést használta valaki, hogy Varga Judit őt „gyermekkel adományozta meg”.
Az egy biológiai tény, hogy szültél, mi az, hogy megajándékoztad a kapcsolatunkat?
– idézte egykori férje szavait Varga, hozzátéve: a későbbi pártelnök olyat is mondott neki: „Sírjál, majd elmegy a tejed”.
Emlékezetes az is, hogy későbbi barátnőjét – Vogel Evelint – nyilvánosan, társaságban szégyenítette meg orális kielégítést kérve, vagy ahogy szakításuk előtt azt ecsetelte, ha ő bemegy egy szórakozóhelyre, bármelyik nőt megkaphatja. Erre Vogel felvetette, nehogy külföldi nőt találjon magának, mert az hazaárulás lenne, mire Magyar megjegyezte:
„Mindenesetre Sorosnak, remélem, valahol van egy unokája is.”
Beszédes a Tisza Párt hivatalos YouTube-csatornáján az egyik szórakoztatónak szánt videó is, amelyen Magyar Péter és Radnai Márk magánéleti kérdésekre válaszol. Arra a kérdésre, kinek volt több barátnője, mindketten magukat mondták. Amikor Radnai vicceskedve emlékeztette Magyar Pétert arra, hogy ő 18 évig volt házas Varga Judittal – utalva ezzel arra, hogy már csak ezért sem lehet neki igaza, a pártelnök erre válaszként mindössze annyit tett, hogy csitított egyet.
Mindezek fényében kijelenthető, Magyar Péter nemhogy hálával, de még tisztelettel sem tud viselkedi a környezetében lévő nőkkel: lenézi, megalázza őket és gyakran csak úgy tekinti rájuk, mint akik bármikor lecserélhetők, és az a feladatuk, hogy a személyes karrierjét segítsék.
Forrás: Magyar Nemzet / Borítókép: Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke (Forrás: YouTube)

Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet

Lemond Lázár János a teniszszövetségi elnöki posztjáról

Balog Zoltán: nem volt kormányzati kérés a kegyelmi ügyben

Vizsgálóbizottságokat állíthat fel, elkezdi az alaptörvény-módosítás vitáját a parlament

Forsthoffer Ágnes együttérzését fejezte ki a MOL tiszaújvárosi üzemében történt baleset áldozata családjának

Magyar Péter: jól haladnak a tárgyalások az uniós forrásokról

Magyar Péter: erős közép-európai régióra van szükség az erős Európához

Magyar Péter miniszterelnök-helyettesnek nevezte ki Ruff Bálint minisztert

Kinevezte a közigazgatási államtitkárokat Sulyok Tamás

Magyar Péter: a kegyelmi ügy dokumentumaiból kiderül, hogy Varga Judit nem támogatta K. Endre kegyelmét

Magyar Péter távozásra szólította fel a Kúria elnökét

Kelemen Ágnes környezetgazdász lesz a vízügyi és klímapolitikáért felelős államtitkár