
Orbán Viktor az országjárás egri állomásán: Nyugat-Európa Ukrajna miatt szenved, Magyarországot kívül kell tartani a háborúból

Egyértelművé vált, hogy a sydney-i tömeggyilkosság – amelynek során két merénylő 15 zsidó vallású embert lőtt agyon egy hanukaünnepségen – az Iszlám Állam terrorszervezet által ihletett terrortámadás volt. Anthony Albanese ausztrál miniszterelnök elmondta, a merénylők által használt gépkocsiban a hatóságok megtalálták az Ausztrália és több más ország által terrorszervezetnek nyilvánított Iszlám Állam két, házilag készült zászlaját. Találtak a fiatalabb férfi nevén lévő autóban házilag fabrikált robbanószerkezeteket is. Krissy Barrett rendőrfőnök hangsúlyozta, nem egy vallás iránt elkötelezett, hanem egy terrorszervezethez kötődő emberek követték el a Bondi Beach-i öldöklést.
Ennek fényében felettébb elgondolkodtató a balliberális Szelényi Zsuzsa – a CEU Demokrácia Intézet programigazgatója – nyilatkozata, aki egy konferencián arról beszélt, Magyarországnak is multikulturális társadalommá kell válnia, és éppen Ausztrália példáját hozta fel. Azt mondta, a nyugati világban sokféle ember él már együtt, és nem is lesz ez másképpen. Kijelentette,
igazából itt van akkor a nagy kérdés Magyarország számára, hogy mi is multikulturális társadalom leszünk, hiszen nem tudjuk magunkat reprodukálni, nem tudjuk magunkat ellátni, nincsen elég munkaerőnk.
Majd arra utalt, hogy Magyarország is hoz be nagyon sok külföldi munkavállalót, és hazánknak is komolyan kell ezen gondolkozni. S úgy gondolja, Európa multikulturális társadalmai tapasztalatszerzésre alkalmasak.
Ha a világ demográfiai állapotát megnézzük, akkor egyszerűen mindenki, aki Nyugat, tehát a fejlett országok – most ebbe Ausztráliát meg Japánt is be lehet venni –, külföldi emberekre szorul, mert gazdaságilag nem tudjuk magunkat ellátni, és ez csak egyre fokozódni fog. És ezen nem segít az, hogyha nekünk van három gyerekünk
– közölte.
Szelényi Zsuzsa politikai szimpátiája pedig egyértelmű, ősszel a Tisza Pártot és Magyar Pétert dicsérte. A szeptemberi Budapest Fórum szünetében azt nyilatkozta az Euronewsnak, hogy mivel Magyar a Fideszből jött,
pontosan ismeri a párt kommunikációs módszertanát, és kifogástalanul használja is annak eszközeit: a gyorsreagálást, a nagy helyzetek kihasználását és a történetmesélést, ami a Fidesz egyik legnagyobb ereje.
Nyitókép: Képernyőfotó/YouTube

Orbán Viktor az országjárás egri állomásán: Nyugat-Európa Ukrajna miatt szenved, Magyarországot kívül kell tartani a háborúból

Hatalmas ováció fogadta Orbán Viktort

Dér Heni lélegzetelállító produkcióval nyitotta meg az egri nagygyűlést - Videó

Elképesztő tömeg köszöntötte Orbán Viktort Egerben - Fotók

A Fidesz lendületben, a Tisza megfáradt, állítja az elemző - Videó

Orbán Viktor: Kaposvár után ma Egerben folytatjuk az országjárást - Videó

Nem bírt a vérével Kéri László: azt szeretné, ha Orbán helyett Zelenszkij vezetné Magyarországot (VIDEÓ)

Sokkoló áremelkedés Nyugat-Európában – ezt eresztené rá a tiszás Tarr Zoltán a magyar autósokra

Szalay-Bobrovniczky Kristóf: nem katonai, hanem diplomáciai megoldás kell a háború lezárásához

Orbán Viktor üzent Zelenszkijnek: Ha nincs olaj, nincs pénz + videó

Szijjártó Péter: Elég a színházból, még a mai napon indítsák újra a Barátság kőolajvezetéket!

Menczer Tamás: A budakörnyéki kábítószer-kereskedőknek kampó