
Orbán Balázs: Meg kell védeni Magyarország energiaellátását, nem hajtunk fejet az ukrán zsarolás előtt

„Az elmúlt héten a csapatom óriási előrelépést tett az Oroszország és Ukrajna közötti háború befejezése terén” – írta az amerikai elnök közösségi oldalán. Donald Trump a bejegyzésében elárulta: utasította a különmegbízottját, Steve Witkoffot, hogy utazzon Moszkvába a béketervek véglegesítése érdekében.
Az amerikai elnök bejegyzésében ismét hangsúlyozta, hogy ennek a háborúnak nem szabadott volna kitörnie, ha pedig ő lett volna az elnök, nem is tört volna ki. Trump emellett bejelentette, hogy a 28 pontos amerikai béketerv kapcsán már az utolsó simításokat végzik.
A béketerv véglegesítésének reményében utasítottam Steve Witkoff különmegbízottamat, hogy találkozzon Putyin elnökkel Moszkvában, és ezzel egy időben Dan Driscoll, a hadsereg minisztere találkozik az ukránokkal
– írta az amerikai elnök.
Trump szerint mind ő, mind pedig a kormány tagjai – beleértve Marco Rubio külügyminisztert és J. D. Vance alelnököt – folyamatos tájékoztatást kapnak majd az eseményekről. Az elnök emellett azt is hangsúlyozta, hogy alig várja, hogy találkozhasson Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel és Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, de ez csak akkor fog megtörténni, ha már sikerül véglegesíteni a béketervet.
Az amerikai elnök nem sokkal közösségi oldalán megosztott bejegyzése előtt a Fehér Házban beszélt a hálaadás ünnepe alkalmából tartott hagyományos ünnepségen.
Azt hiszem, nagyon közel jutottunk egy megállapodáshoz – fogalmazott Trump, valamint megismételte, hogy korábban könnyebbnek gondolta az orosz–ukrán konfliktus rendezését, ettől függetlenül azonban azon meggyőződésének adott hangot, hogy a béke elérhető közelségbe került.
Karoline Leavitt elnöki szóvivő szintén kedden közösségi oldalán azt írta, hogy az elmúlt hét komoly előrehaladást hozott egy békeegyezmény felé azáltal, hogy sikerült tárgyalóasztalhoz ültetni mind az ukrán, mind az orosz felet.
Van néhány érzékeny, de nem leküzdhetetlen részlet, amire megoldást kell találni, és ez további tárgyalásokat igényel Ukrajna, Oroszország és az Egyesült Államok között – fogalmazott a Fehér Ház szóvivője.
A békefolyamat részeként Dan Driscoll, a Pentagonnak a szárazföldi hadsereg ügyeiben illetékes vezetője kedden az Egyesült Arab Emírségek fővárosában, Abu-Dzabiban tárgyalt több órán keresztül orosz tisztségviselőkkel. A hadsereg közleménye szerint a Fehér Házzal szorosan egyeztetett tárgyalások jól haladtak, de további részletek a megbeszélésről nem derültek ki.
Nyitókép: Donald Trump Facebook-oldala

Orbán Balázs: Meg kell védeni Magyarország energiaellátását, nem hajtunk fejet az ukrán zsarolás előtt

Itt a leleplezés: Ilyen közvélemény-kutatási csalásra a rendszerváltás óta nem volt példa

Gulyás Gergely Gödről: a szabályokat mindenkinek be kell tartani és mindenkivel be kell tartatni

Szijjártó Péter: az ukránok bevallották, hogy politikai okokból nem indítják újra a kőolajszállítást

Lázár János felszólítja Magyar Pétert: nyissák meg újra Zelenszkijjel a Barátság kőolajvezetéket!

Gulyás Gergely: ha Ukrajna tartósan zárva tartja a Barátság kőolajvezetéket, az brutális benzinár-drágulást hoz

További erősödés és rekordjavítás a lakosság gazdasági konjunktúraérzetében

Orbán Viktor: A nemzeti petícióval üzenjük meg Brüsszelnek, hogy nem fizetünk - Videó

Nagy leleplezést ígér Deák Dániel

Ukrán elemző szerint Zelenszkij zsarolása geopolitika

Vállalhatatlan hangnemben sértegette a magyar miniszterelnököt egy ukrán politológus

A Tisza európai pártcsaládja a legmodernebb fegyvereket küldené Ukrajnába