
Magyar Péter: erős közép-európai régióra van szükség az erős Európához

A tervezett időpontnál valamivel később érkezett meg Orbán Viktor és a magyar küldöttség a Fehér Házba. Vendéglátója, Donald Trump az ajtóban fogadta a magyar miniszterelnököt – ez volt kettejük hatodik találkozója –, majd azonnal megkezdődtek a megbeszélések. A megbeszélések középpontjában a két ország stratégiai együttműködése áll. Az egyik legfontosabb téma Magyarország energiaellátásának hosszú távú garantálása és a nukleáris energetikai együttműködés lesz, emellett várhatóan az orosz-ukrán háború lezárásának kérdése is napirendre kerül a magyar miniszterelnök és az amerikai elnök találkozóján, többek között a Budapesten rendezendő békecsúcs programja is szóba kerül.

Az amerikai elnök a Fehér Házban ismertette a tárgyalások részleteit. A megbeszélés előtt Trump ismét hangsúlyozta: Orbán Viktor egy kiváló vezető és régóta ismerik egymást. A tárgyalások kapcsán az amerikai elnök szerint üzletről, energiáról és persze a békéről is szó lesz. A magyar miniszterelnök a megbeszélés előtt megköszönte a meghívást és jelezte: jó újra a Fehér Házban lenni. Egyúttal hangsúlyozta, hogy a magyar delegáció azért érkezett Washingtonba, hogy egy új fejezet nyissanak a magyar–amerikai kapcsolatok tekintetébe, az előző adminisztráció hibáit hátrahagyva. A magyar kormányfő elárulta, számos javaslattal jöttek, de a legfőbb téma az ukrán béke megtárgyalása, hiszen mi szomszédos ország vagyunk Ukrajnával.
Donald Trump „nagyszerű embernek” nevezte a mellette ülő magyar miniszterelnököt, miközben megnyitotta a sajtótájékoztatót. Az amerikai elnök hangsúlyozta, hogy

A magyar miniszterelnök a magyar-amerikai csúcstalálkozó előtti sajtótájékoztatón a neki feltett kérdésekre válaszul elmondta, szerinte csoda kellene ahhoz, hogy Ukrajna megnyerje a háborút Oroszország ellen.
A magyar miniszterelnök a sajtótájékoztatón úgy fogalmazott: az előző demokrata adminisztráció alatt nagyon sok kár történt, de hálás mindazért, amit az elmúlt tíz hónapban az új amerikai adminisztráció tett a bilaterális kapcsolatok megjavítása érdekében. Donald Trumpnak komoly béketörekvései vannak, ugyanakkor Brüsszel és az Európai Unió azt gondolja, hogy Ukrajna győzhet a harctéren.
Kérdésre válaszolva a magyar miniszterelnök hangsúlyozta: Magyarországon az illegális bevándorlók aránya 0 százalék, köszönhetően annak a kristálytiszta rendszernek, amely szerint a migránsoknak előbb kérvényezniük kell a belépést.
Hozzátette: az Európai Unió szankciói sújtják Magyarországot, mert nem engedi, hogy illegális bevándorlók lépjenek az ország, ezzel pedig az Európai Unió területére. Ugyanakkor elmondta, egyelőre nem kérte az amerikai elnök segítségét az Európai Unió vezetőivel folytatott küzdelméhez.
Trump ennek ellenére üzent az Európai Unió vezetőinek:
Tartsák tiszteletben Magyarországot, tartsák tiszteletben a vezetőjét!
Az amerikai elnök szerint az európai vezetők irigykednek Orbánra, akinek nem kell hazájában szembenéznie a migráció okozta gondokkal. Ugyanakkor kijelentette, minden támogatást megad a magyar miniszterelnöknek, hogy jövőre ismét megnyerje a választásokat. Elmondta azt is, hogy az Egyesült Államok szempontjából miért fontos Orbán Viktor választási győzelme. Közölte, nem ismeri a magyar miniszterelnök kihívóját, de biztosan lesz, mivel a kihívók mindig megjelennek egy idő elteltével.
De én őt fogom támogatni, fantasztikus munkát végzett Orbán Viktor, nagyon jók a kapcsolataink
– nyomatékosította Donald Trump.
Véget ért a megbeszélés előtti sajtótájékoztató, a delegációk most zárt ajtó mögött folytatják a tárgyalást.
A pillanat, amikor Donald Trump fogadta a Fehér Házba érkező Orbán Viktort:
Nyitókép: Facebook/Orbán Viktor hivatalos oldala

Magyar Péter: erős közép-európai régióra van szükség az erős Európához

Magyar Péter miniszterelnök-helyettesnek nevezte ki Ruff Bálint minisztert

Kinevezte a közigazgatási államtitkárokat Sulyok Tamás

Magyar Péter: a kegyelmi ügy dokumentumaiból kiderül, hogy Varga Judit nem támogatta K. Endre kegyelmét

Magyar Péter távozásra szólította fel a Kúria elnökét

Kelemen Ágnes környezetgazdász lesz a vízügyi és klímapolitikáért felelős államtitkár

Magyar Péter személyesen mutatta meg a sajtónak a Karmelita kolostor épületét

Orbán Viktor is eladományozza végkielégítését

Magyar Péter: erre a hétvégére beteltek a helyek a kormányzati épületek látogatására

Gajdos László: az azbesztmentesítés nem tűr halasztást, a legfontosabb az emberek egészségének védelme

Magyar Péter: a miniszterelnök székhelye Budapesten, az Alkotmány utcában lesz

Megalakul az új kormány, ülést tart a parlament, esküt tesznek a miniszterek