
Orbán Viktor: Újítsuk meg a háborúellenes szövetségünket!

A brit The Guardian beszámolója szerint Donald Trump amerikai elnök meleg fogadtatásban részesítette Orbán Viktort a Fehér Házban tartott találkozón, ahol a két vezető között látványos politikai egyetértés és „konzervatív bajtársiasság” volt érzékelhető.
„Nagyszerű vezető” és „az egyetlen, aki felismerte a veszélyt”
A Guardian tudósítása szerint Trump „nagyszerű vezetőnek” nevezte Orbán Viktort, akit személyesen is a Fehér Házban fogadott egy kétoldalú csúcstalálkozó és közös ebéd keretében. A brit lap szerint Trump nyíltan méltatta Orbán Viktor keményvonalas bevándorláspolitikáját, amelyet a korábbi amerikai elnök példaként állított az európai vezetők elé.
Úgy gondolom, hogy Európának tisztelnie kellene Magyarországot, és különösen ezt a vezetőt, nagyon erősen, mert neki volt igaza a migráció ügyében
– jelentette ki Donald Trump.
Az amerikai elnök hozzátette, hogy Európa a bevándorlás következtében megváltozott, míg Magyarország „megőrizte identitását”:
Nézzék meg, mi történt Európában a migrációval. Emberek özönlötték el a kontinenst. Vannak országok, amelyeket ma már fel sem lehet ismerni. Magyarország viszont még mindig felismerhető.
A „konzervatív bajtársak” találkozója
A Guardian szerint a találkozó hangulatát „baráti, ideológiai közelség” jellemezte. Donald Trump és Orbán Viktor évek óta politikai szövetségesnek számítanak, és mostani washingtoni megbeszélésük is ezt a kapcsolatot erősítette meg.

A lap szerint a Fehér Házban tartott találkozó nemcsak gazdasági és energiapolitikai kérdésekről szólt – például az orosz olaj- és gázimportról szóló amerikai mentességről –, hanem világnézeti és identitáspolitikai egyezéseket is megmutatott a két vezető között.
A Guardian emlékeztet arra is, hogy ez a döntés nemcsak gazdasági előnyt jelent Magyarországnak, hanem Trump bizalmának és politikai szimpátiájának jele is.
Trump a sajtónyilvános eseményen újfent megerősítette támogatását Orbán Viktor mellett, és további együttműködést ígért a magyar kormányfőnek.
A brit lap szerint a találkozó egyértelműen megmutatta Orbán Viktor növekvő befolyását Washingtonban, valamint azt, hogy Trump a konzervatív szövetségesei között tartja számon a magyar miniszterelnököt. A Guardian szerint az amerikai elnök Orbán Viktort a migrációval és nemzeti szuverenitással kapcsolatos politikája miatt emelte példaképpé, miközben kritizálta az Európai Unió vezetőit a „naiv nyitottságukért”.
A lap értékelése szerint a Fehér Házban tartott találkozó egy újabb lépés volt abba az irányba, hogy Orbán Viktor nemcsak európai, hanem globális konzervatív vezetőként is pozicionálja magát – Trump pedig ezt a szerepet nyíltan támogatja.
Nyitókép: MTI

Orbán Viktor: Újítsuk meg a háborúellenes szövetségünket!

Kocsis Máté: A Tisza programja olyan, mint egy ukrán kaparós sorsjegy, amelyen jellemzően az ukrán állam nyer

Orbán Viktor: Megharcoltuk, amit megkövetelt a haza + videó

Gulyás Gergely feljelenti a Tiszát hazugságkampány miatt

Orbán Viktor lefektette a szabályokat: Magyarországgal nem érdemes kötözködni

Nevetséges kérdésekkel támadták le Orbán Balázst a balos újságírók – videó

Izrael újabb iráni vezetőt likvidált, bombatámadásban meghalt a Forradalmi Gárda szóvivője

Szentendrén várja az embereket Orbán Viktor, folytatódik az országjárás

Orbán Viktor: Az első csatát megnyertük. A második csata április 12-én lesz

Szerbia a magyarok mellett, ha kell fegyverrel is megvédik az érdekeinket

Egyre idegesebb az ukránpárti sajtó, nem áll jól Zelenszkij jelöltjének a szénája - Videó

Már nem is titkolják: a Zelenszkij által kitüntetett ukrán politikus Budapesten kampányol a Tisza mellett (VIDEÓ)