
Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet

A kormány folyamatosan azon dolgozik, hogy a magyar családok minél többször és minél többet tudjanak kikapcsolódásra fordítani. A SZÉP-kártya az idei ősz első hónapjában is a belföldi turizmus egyik legfontosabb hajtóereje volt: a költések összege közel 33,2 milliárd forintot tett ki, ami mintegy 7 százalékkal szárnyalta túl a tavaly szeptemberi felhasználást − közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kedden az MTI-vel.
Hozzátették, ezáltal a SZÉP-kártya is érdemben hozzájárult ahhoz, hogy szeptemberben 1,6 millió vendég 3,8 millió vendégéjszakát töltött el a magyarországi szálláshelyeken, ami új csúcsnak számít az év ezen hónapjában.
A kormány döntése értelmében 2025. december 1. és 2026. április 30. között ismét lehetőség lesz hideg élelmiszer vásárlására is felhasználni a SZÉP-kártyákon lévő összegeket. Ezáltal a kormány SZÉP-kártyán keresztül
a családok gondtalan pihenése és a hazai turizmus mellett a kiskereskedelmi fogalom bővülését is támogatja
− emelték ki a közleményben.

2025 szeptemberében a kártyabirtokosok összesen 33,2 milliárd forintot költöttek SZÉP-kártyáikról, 7 százalékkal többet, mint 2024 szeptemberében. A feltöltések összértéke 3 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest így, elérte a 27,4 milliárd forintot. Az év kilencedik hónapjában az elfogadóhelyek száma is tovább bővült, így a kártyabirtokosok már több mint 159 ezer helyszínen használhatják SZÉP-kártyájukat, ami 7,3 százalékos növekedést jelent az előző évhez viszonyítva − ismertették.
Részletezték, hogy a legtöbb bevételt szeptemberben is a balatoni szálláshelyek köszönhették a SZÉP-kártyának, ahol a belföldi szálláshelyi költések 7 százalékát ez a fizetőeszköz biztosította. Bevételeiket legnagyobb arányban a Gyula és térsége turisztikai térségben köszönhették a szálláshelyek a SZÉP-kártyának, ahol ebben az időszakban a hazai vendégektől származó szálláshelyi bevételek 11 százalékát SZÉP-kártyával egyenlítették ki. A szálláshelyi SZÉP-kártyás költések szeptemberben Pécs-Villány térségben nőttek a legnagyobb mértékben, 15 százalékkal.
A SZÉP-kártya az idei ősz első hónapjában is
a belföldi turizmus egyik legfontosabb hajtóereje volt: 2025 szeptemberében több mint 1,6 millió vendég érkezett a hazai szálláshelyekre,
8,3 százalékkal több, mint az előző év azonos időszakában. A belföldi vendégek száma meghaladta a 781 ezret, ami a tavalyihoz képest 5,3 százalékos növekedést jelent. A vendégéjszakák száma több mint 3,8 millió volt, ebből a belföldi vendégek közel 1,7 millió éjszakát töltöttek a szálláshelyeken. A hazai turizmus további erősítése érdekében a kormány 2,5 százalékos fix kamatozású hitelt tesz elérhetővé a turisztikai szolgáltatók számára a Kisfaludy Turisztikai Hitelközponton keresztül.
A kormány célja, hogy a SZÉP-kártya minél több magyar család belföldi kikapcsolódását támogassa - írták. Az év első kilenc hónapjában a SZÉP-kártya feltöltések összértéke megközelítette a 338 milliárd forintot, ez 5,4 százalékkal múlta felül az előző év azonos időszakának eredményét. A SZÉP-kártyáról történő költések összértéke
csaknem 361 milliárd forintot tett ki, ami 2024 január-szeptemberéhez képest 10,3 százalékkal volt magasabb.
Szeptember végén összesen mintegy 96,7 milliárd forint állt még rendelkezésre a kártyákon, hogy a magyar családok őszi és év végi pihenését támogassa. A kormány döntése értelmében 2025. december 1. és 2026. április 30. között a kártyabirtokosok ismét felhasználhatják a SZÉP-kártyákon lévő összegeket hideg élelmiszer vásárlására is − tájékoztatott a Nemzetgazdasági Minisztérium.
Szöveg, fotó: MTI

Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet

Lemond Lázár János a teniszszövetségi elnöki posztjáról

Balog Zoltán: nem volt kormányzati kérés a kegyelmi ügyben

Vizsgálóbizottságokat állíthat fel, elkezdi az alaptörvény-módosítás vitáját a parlament

Forsthoffer Ágnes együttérzését fejezte ki a MOL tiszaújvárosi üzemében történt baleset áldozata családjának

Magyar Péter: jól haladnak a tárgyalások az uniós forrásokról

Magyar Péter: erős közép-európai régióra van szükség az erős Európához

Magyar Péter miniszterelnök-helyettesnek nevezte ki Ruff Bálint minisztert

Kinevezte a közigazgatási államtitkárokat Sulyok Tamás

Magyar Péter: a kegyelmi ügy dokumentumaiból kiderül, hogy Varga Judit nem támogatta K. Endre kegyelmét

Magyar Péter távozásra szólította fel a Kúria elnökét

Kelemen Ágnes környezetgazdász lesz a vízügyi és klímapolitikáért felelős államtitkár