
Orbán Viktor: Magyarország nem zsarolható!

Őrizetbe vették Olekszij Csernisov volt ukrán miniszterelnök-helyettest a korrupciós vizsgálatok keretében. Ukrajna Legfelsőbb Korrupcióellenes Bírósága (VAKSZ) kedden elrendelte Olekszij Csernisov volt miniszterelnök-helyettes és egykori közösségi és területfejlesztési miniszter, a Naftohaz ukrán állami gázipari cég volt vezetőjének az őrizetbe vételét, ugyanakkor magas összegű óvadék letétbe helyezésének lehetőségét is biztosította – közölte az Ekonomicsna Pravda című ukrán lap az ukrán korrupcióellenes központra hivatkozva.
A tájékoztatás szerint Csernisovot 60 napra, vagyis január 16-ig helyezték őrizet alá.
A bíróság 51,6 millió hrivnya (407 millió forint) óvadékot állapított meg. November 11-én Csernisovot vád alá helyezték, mint Timur Mindics üzletember korrupciós ügyének szereplőjét. Júniusban Csernisovot, még mint hivatalban lévő minisztert, szintén vád alá helyezték korrupció miatt. Abban az ügyben a bíróság óvadékot szabott ki rá.
A volt miniszter, aki tagadta, hogy köze lenne az Enerhoatom vállalat körüli korrupciós botrányhoz, a VAKSZ YouTube-csatornáján közvetített meghallgatáson megdöbbentőnek nevezte, hogy őrizetbe vették az új ügyben. „Ez a döntés számomra megdöbbentő, elég abszurdnak tartom” – jelentette ki Csernisov a tárgyalóteremben a történteket kommentálva.
A volt miniszter a Mindics lakásában készült felvételeken Che Guevara néven szerepel, felesége, Szvitlana pedig Professzor néven. A nyomozás szerint Csernisov feleségén keresztül Mindics csoportjától több mint 1,2 millió dollárt és csaknem 100 ezer eurót kapott készpénzben.
November 10-én az Ukrajnai Nemzeti Korrupcióellenes Hivatal (NABU) és a Korrupcióellenes Ügyészség (SZAP) bejelentette, hogy nagyszabású műveletet indítottak „Midasz” néven, amelynek célja egy nagy korrupciós hálózat feltárása az energetikai szektorban.
Nyitókép: Volodimir Zelenszkij Facebook-oldala

Orbán Viktor: Magyarország nem zsarolható!

A bal kezében ott volt a sniccer, a jobb kezével ütött – megszólalt a megtámadott fideszes aktivista

Szijjártó Péter: most először hangzott el elvárásként, hogy magyar katonák is menjenek Ukrajnába

Friss mérés: öt százalékponttal vezet a Fidesz a Tisza Párt előtt

Menczer: A Tisza az ukránok, a Shell és Brüsszel oldalára állt

Elrendelték a magyarországi kritikus energetikai infrastruktúra védelmének megerősítését

Drámai fordulat az európai politikában a háborúpártiság

Orbán Viktor: Brüsszel azért akar Tisza-kormányt, hogy Magyarország is csatlakozzon a háborúhoz

Háborúellenes határozati javaslatot tett az Országgyűlésnek Szijjártó Péter

Bóka János: nem támogatjuk Ukrajna uniós tagságát

Magyar Péter lepaktált azokkal, akik háborúba és üzemanyagválságba akarják taszítani Magyarországot + videó

Orbán Viktor: Katonákat vezényelnek a kulcsfontosságú energetikai létesítményekhez