
Kapitány István már a januári rezsistopot is támadja - energiacégek vinnék a profitot

Újabb bizonyíték került nyilvánosságra az adatbotrány ügyében, amin már lassan senki sem lepődik meg. Egy hangfelvételen Gyuk Zsolt, a Tisza Párt Győr-Moson-Sopron, Vas és Zala vármegyei régiós koordinátora elismerte, hogy elég sok sebből vérzik a program. A Nyugati Fény által nyilvánosságra hozott felvétel szerint Gyuk a kijelentéseit egy olyan eseményen tette, amelyet az alkalmazás egyik adatszivárgása után tartottak. A koordinátor azt sem hallgatta el, hogy a Tisza Párt vezetésének az volt a terve, hogy az összes követőjüket rábírják a Tisza Világ applikáció letöltésére.

A hangfelvételen jól hallható, hogy Gyuk elismerte, ő bizony nem engedte volna ki ezt az appot jelen helyzetben még, de az idő meg már szorított, tehát a tesztelésekben is valamilyen szinten bele-belefolytak. Elárulta, messze nem volt azon a szinten, hogy elkezdjék használni,ám nem titok szerinte, hogy a Tiszánál miként mennek a dolgok.
Mindenképpen be akarnak terelni mindenkit ebbe az applikációba, ebbe a szoftverbe. Mint ahogyan emlékeztek rá, a szigetek hogyan történtek tavaly: hogy este volt egy megbeszélés, Magyar Péternek tetszett az ötlet, másnap bejelentette a Tisza-szigeteket
– hallható Gyuk Zsolt szavai a felvételen.
Ahogy arról korábban már írtunk, olyan részletekről hullott le a lepel, amelyek a Tisza Párt egyik vezető informatikusától származnak. A Magyar Nemzet megismerte Rosta Bendegúznak a beszámolóját az adatszivárgás részleteiről, mely szerint már október 5-én kikerülhetett a Tisza Világ alkalmazásból a kétszázezer tiszás minden ott lévő adata. Ám az igazi botrány kirobbanása nemrég kezdődött.

Csakhogy a szakportálon és a Redditen olvasható bejegyzés nagyon gyorsan eltűnt, majd vasárnap este Magyar Péter is megszólalt az ügyben és magyarázatként olyan nemzetközi hekkerek támadását emlegette, akik mögött az orosz szolgálatok állnak.
Rosta Bendegúz arról is részletesen írt, hogyan próbálták a párt informatikusai eltüntetni az adatszivárgás nyomait. Ugyanakkor utalt rá, hogy ami egyszer kikerült, az kint van, vagyis a lista máshonnan is elérhető lehet, akármikor.
Dacára az informatikus beszámolójának, a csoport tagjai csalódottak voltak és megdöbbentek az újabb adatszivárgás miatt. Az egyik felhasználó felvetette, hogy a botrány rossz fényt vet a Tiszára, más pedig arra jutott, hogy hiába mennek majd ezután pultozni, toborozni, az emberek a botrány miatt nem fogják megadni az adataikat a pártnak. Többen a tiszás alkalmazást minősítették túl gyengének, „gáznak”.
Nyitókép: illusztráció (Shutterstock)

Kapitány István már a januári rezsistopot is támadja - energiacégek vinnék a profitot

37 millió dolláros vagyonra tehetett szert Kapitány István a háborúval

Kapitány István is beismerte, a Tisza megszorításokra készül

Orbán Viktor: szamárság a 13. és 14. havi nyugdíj elvételére irányuló felvetés

Orbán Viktor: csak a nemzeti kormány tud biztonságot adni Magyarországnak

Ezt gondolják a választók Magyar Péter lehetséges terveiről

Ukrajna már vágja a centit, a Tisza segítségével horrorisztikus változásokat várnak Magyarországon

Orbán Viktor: Európában mi vagyunk az egyetlen szövetségese a béke kérdésében az Egyesült Államoknak

Orbán Viktor: a választás nem szépségverseny és nem is valóságshow

Donald Trump maradéktalan támogatásáról biztosította Orbán Viktor miniszterelnöki újraválasztását

Donald Trump: Orbán Viktor soha nem okoz csalódást Magyarország nagyszerű népének

Bondár Anna a békét támogatja – a sportolók kiállnak a háborús propagandába belekevert magyar teniszező mellett