
Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet

A Szuverenitásvédelmi Hivatal által megismert dokumentumok rögzítik, hogy a Telex Akadémia elnevezésű projekt az Amerikai Egyesült Államok Külügyminisztériumához tartozó Demokrácia, Emberi Jogok és Munkaügyek Hivatala (DRL) által biztosított mintegy 740 ezer dollár (mintegy 245 millió forint) támogatásból valósult meg. A pénz túlnyomó része a Telex újságírói számára lett kifizetve − közölte a hivatal kedden az MTI-vel.
A közlemény szerint a hivatalos pénzügyi kimutatások szerint 334 ezer 800 dollár (mintegy 111 millió forint) közvetlenül bérköltségként került elszámolásra a szerkesztőség és a tulajdonosi kör számára, ami a teljes támogatás 45,2 százaléka.

A projekt oktatási célú keretének minősített 325 ezer 364 dollár (mintegy 108 millió forint) − amely papíron a tanárok és mentorok továbbképzését szolgálta − döntő része szintén a Telexhez kötődő vezetőknél és újságíróknál kötött ki − írták. Ebből 256 ezer 860 dollár (mintegy 86 millió forint) ugyancsak személyi juttatásként, fizetésként lett elszámolva − tették hozzá.
A közlemény szerint a bérköltségként és személyi juttatásként elszámolt kifizetések együtt 591 ezer 660 dollárt tesznek ki, ami a teljes támogatás 80 százaléka, vagyis mintegy 196 millió forint.
A dokumentumok szerint tehát az amerikai külügyminisztériumi pénzek jelentős részét valójában a Telex vezetőinek és újságíróinak bérére költötték − áll a hivatal közleményében.
Fotó: Lánczi Tamás Facebook-oldala

Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet

Lemond Lázár János a teniszszövetségi elnöki posztjáról

Balog Zoltán: nem volt kormányzati kérés a kegyelmi ügyben

Vizsgálóbizottságokat állíthat fel, elkezdi az alaptörvény-módosítás vitáját a parlament

Forsthoffer Ágnes együttérzését fejezte ki a MOL tiszaújvárosi üzemében történt baleset áldozata családjának

Magyar Péter: jól haladnak a tárgyalások az uniós forrásokról

Magyar Péter: erős közép-európai régióra van szükség az erős Európához

Magyar Péter miniszterelnök-helyettesnek nevezte ki Ruff Bálint minisztert

Kinevezte a közigazgatási államtitkárokat Sulyok Tamás

Magyar Péter: a kegyelmi ügy dokumentumaiból kiderül, hogy Varga Judit nem támogatta K. Endre kegyelmét

Magyar Péter távozásra szólította fel a Kúria elnökét

Kelemen Ágnes környezetgazdász lesz a vízügyi és klímapolitikáért felelős államtitkár