
Magyar Péter távozásra szólította fel a Kúria elnökét

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető az európai uniós külügyi tanácsülést megelőzően kijelentette, hogy egy normális helyen ilyen esetben villámgyorsan leállítanák a kifizetéseket a korrupt rezsim számára, s pénzügyi elszámolást követelnének.
Szerintem ezt kellene tenni (…) Európai emberek pénzét többé egy ilyen háborús maffiának elküldeni nem szabad
- mondta, rámutatva, hogy ezzel szemben Ursula von der Leyen egy olyan levelet küldött a tagállamoknak, amelyben további csaknem százmilliárd euró Ukrajnába küldéséről ír.
Ha mi azt a érzetet akarjuk kelteni Európában, hogy komolyan vesszük a korrupciót, akkor az Európai Bizottság elnökének nem kellett volna ilyen levelet küldenie
- fogalmazott.
És ezért természetesen fel fogom hozni ezt a kérdést, az meg a brüsszeli demokrácia állapotáról mond el mindent, hogy egy ilyen súlyos ügyben még a helyzet megvitatásának a lehetőségét is elutasítják
- tette hozzá.
Szijjártó Pétert megkérdezték arról is, hogy az Európai Bizottság egy vészhelyzeti mechanizmust hozna létre, amelynek értelmében a katonai konvojok anélkül haladhatnának át a tagállamok területén, hogy erre külön engedélyt kapnának az érintett országtól.
Van egy háborús pszichózis Brüsszelben (…) Teljesen egyértelmű, hogy a brüsszeli és a nyugat-európai politikusok a háború meghosszabbításán dolgoznak
- vélekedett.
Ez elképesztő, ez rendkívül veszélyes, s minden egyes ilyen intézkedés, ami újabb fegyverszállításokat, újabb pénzküldést irányoz elő, ami megkönnyíti a fegyverszállítást, az mind-mind háborúpárti javaslat, mind-mind nagyon veszélyes
- figyelmeztetett.
Mi továbbra is azt gondoljuk, hogy az Európai Uniónak egyetlenegy dolga lenne, mégpedig az, hogy támogassa az amerikai békeerőfeszítéseket azonnal és feltétel nélkül
- hangsúlyozta.
Majd leszögezte, hogy Magyarország kormánya továbbra is teljes mértékben támogatja Donald Trump amerikai elnök béketörekvéseit, és kész helyszínt biztosítani a jövőbeli béke-csúcstalálkozónak, amikor a felek készen állnak erre.
A miniszter kifejtette, hogy a brüsszeli vezetés illúziókat kerget az ukrajnai háborúval kapcsolatban, az idő ugyanis nem Ukrajnának dolgozik.
A háború már közel négy éve folyik, és Oroszország egyre több ukrán területet foglal el. Tehát a kérdés nem az, hogy Ukrajna visszaszorítja-e Oroszországot, hanem az, hogy Oroszország egyre több területet foglal el Ukrajnában. Ráadásul a szankciók nem kényszerítik térdre az orosz gazdaságot
- tudatta.
Nyitófotó: Szijjártó Péter Hivatalos Facebook oldala

Magyar Péter távozásra szólította fel a Kúria elnökét

Kelemen Ágnes környezetgazdász lesz a vízügyi és klímapolitikáért felelős államtitkár

Magyar Péter személyesen mutatta meg a sajtónak a Karmelita kolostor épületét

Orbán Viktor is eladományozza végkielégítését

Magyar Péter: erre a hétvégére beteltek a helyek a kormányzati épületek látogatására

Gajdos László: az azbesztmentesítés nem tűr halasztást, a legfontosabb az emberek egészségének védelme

Magyar Péter: a miniszterelnök székhelye Budapesten, az Alkotmány utcában lesz

Megalakul az új kormány, ülést tart a parlament, esküt tesznek a miniszterek

Bemutatta a kormányszóvivőket Magyar Péter

Kapitány István: Magyarország nem válik le az orosz energiáról, és marad a rezsicsökkentés

A parlament megszavazta, Magyar Péter a miniszterelnök

Forsthoffer Ágnes: új korszakot kezdünk a magyar parlamentáris demokrácia történetében