
Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet

A fővárosi átvilágítási szakértői jelentés fényében egyértelművé vált, hogy Karácsony Gergelyék súlyos visszaéléseket, sőt lehet, bűncselekményt követtek el a Budapest Brand-botrány pénzügyei körül − írja a Facebook-oldalán Szentkirályi Alexandra.
Kétszer kifizetett, soha meg nem tartott előadások, több tízmilliós jogtalan prémiumok, luxusparkolás, kampányfinanszírozás… és ez csak a jéghegy csúcsa
− fogalmazott. A videóban példaként megemlítette, költöttek olyan buszokra, amelyek szűrőbuszként funkcionáltak, de azóta is a garázsban állnak, és csak Karácsony Gergely kampányában használták őket. Emellett több tízmillió forintot fizettek ki baloldali közvélemény-kutató cégeknek.
A Fidesz fővárosi frakcióvezetője szerint sok olyan, problémákat felvető tétel van a Budapest Brand működése kapcsán, amiért a fővárosi vezetésnek kell felelősséget vállalnia,
mert az, hogy több százmillió forint értékben ilyen visszás kifizetések történtek akkor, amikor egyébként a fővárosi önkormányzat állandóan pénzhiányra panaszkodik, az egy nagyon-nagyon súlyos kérdés
− fogalmazott.
Karácsonyéknak felelniük kell! − zárja a posztját Szentkirályi Alexandra.
Fotó: Szentkirályi Alexandra Facebook-oldala

Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet

Lemond Lázár János a teniszszövetségi elnöki posztjáról

Balog Zoltán: nem volt kormányzati kérés a kegyelmi ügyben

Vizsgálóbizottságokat állíthat fel, elkezdi az alaptörvény-módosítás vitáját a parlament

Forsthoffer Ágnes együttérzését fejezte ki a MOL tiszaújvárosi üzemében történt baleset áldozata családjának

Magyar Péter: jól haladnak a tárgyalások az uniós forrásokról

Magyar Péter: erős közép-európai régióra van szükség az erős Európához

Magyar Péter miniszterelnök-helyettesnek nevezte ki Ruff Bálint minisztert

Kinevezte a közigazgatási államtitkárokat Sulyok Tamás

Magyar Péter: a kegyelmi ügy dokumentumaiból kiderül, hogy Varga Judit nem támogatta K. Endre kegyelmét

Magyar Péter távozásra szólította fel a Kúria elnökét

Kelemen Ágnes környezetgazdász lesz a vízügyi és klímapolitikáért felelős államtitkár