
Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet

A tiszás Ruff Bálint leszögezte: Ukrajna mellett kiállnak, de a választás utánig titkolnák
– reagált a Facebook-oldalán közzétett videójához fűzött bejegyzésében a tiszás szakértő kijelentésére Szentkirályi Alexandra.
A kormánypárti politikus szerint mindez jelentős ellentmondást mutat a Tisza Párt kommunikációja és valós szándékai között - számolt be róla a Magyar Nemzet.
A posztban Szentkirályi úgy fogalmazott:
Milyen hasonlóan gondolkodnak ezek a tiszások! »Ukrajnáért mindent«, de a választásokig erről egy szót se, mert megbuknak. De mint Tarr Zoltántól tudjuk: »választás után mindent lehet«.
A politikus szerint azonban ez a hozzáállás nem fér össze a demokratikus működéssel.
„Hát nem, kedves Tisza. Nem lehet. Ezért sem fogtok nyerni soha. Aki a politikában a magyar emberek szemébe hazudik és titkolja terveit, az csúnyán pórul jár”
– zárta bejegyzését.
Korábban a Magyar Nemzet megírta: Orbán Balázs hívta fel a figyelmet arra, hogy brüsszeli szereplők már a Tisza választási sikerében reménykednek, mert szerintük ez segíthetné Ukrajna uniós csatlakozásának felgyorsítását.
Közben – mutatott rá – a BBC friss riportban számolt be az ukrajnai háborús maffiahálózat működéséről. A miniszterelnök politikai igazgatója emlékeztetett: a Tisza szakértője, Ruff Bálint a Partizánban maga mondta el, hogy a párt teljes mellszélességgel Ukrajna mögött áll, ám mindezt a választásokig nem kívánják nyíltan vállalni.
Nyitókép: MTI/ Illyés Tibor

Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet

Lemond Lázár János a teniszszövetségi elnöki posztjáról

Balog Zoltán: nem volt kormányzati kérés a kegyelmi ügyben

Vizsgálóbizottságokat állíthat fel, elkezdi az alaptörvény-módosítás vitáját a parlament

Forsthoffer Ágnes együttérzését fejezte ki a MOL tiszaújvárosi üzemében történt baleset áldozata családjának

Magyar Péter: jól haladnak a tárgyalások az uniós forrásokról

Magyar Péter: erős közép-európai régióra van szükség az erős Európához

Magyar Péter miniszterelnök-helyettesnek nevezte ki Ruff Bálint minisztert

Kinevezte a közigazgatási államtitkárokat Sulyok Tamás

Magyar Péter: a kegyelmi ügy dokumentumaiból kiderül, hogy Varga Judit nem támogatta K. Endre kegyelmét

Magyar Péter távozásra szólította fel a Kúria elnökét

Kelemen Ágnes környezetgazdász lesz a vízügyi és klímapolitikáért felelős államtitkár