
Brüsszel bevédi Magyar Pétert

Az építési és közlekedési miniszter Bohár Dánielnek adott interjújában elmondta, hogy „most minden magyar a háztartás sorsa az Amerikai Egyesült Államok elnökének kezében volt, akit meg kellett győznünk az ebéd alatt, nyilván a munkatársai közreműködésével, hogy segítsen nekünk” - részletezte a Magyar Nemzet.
Óriási szerencsénk volt, mert kiderült, hogy Trump elnök úr nagy tisztelője a magyaroknak, kifejezetten szereti Magyarországot. Nagy tisztelője a miniszterelnöknek is, aki jól képviselte minden magyar érdekét ezen a megbeszélésen. Nem csak azokét, akik ránk szavaztak, hanem azokért, akik ellenünk adták a voksukat. Ezzel a megállapodással minden magyar jól jár, és az elnök úr nagyon nagyvonalú volt
– fogalmazott a tárcavezető.
Lázár János az interjúban beszélt arról is, hogy a tárgyaláson sok szó esett az orosz–ukrán háborúról, oroszokról, ukránokról.
A miniszterelnök nagyon lojális volt az európai szövetségesekkel és fair volt egyébként Ukrajnával. Az amerikaiaknak fontos célkitűzése, hogy legyen béke
– emelte ki.
Nyitókép: Lázár János Facebook-oldala

Brüsszel bevédi Magyar Pétert

Menczer: a tiszások kifele hazudnak, és mindent végrehajtanak, amit Weber parancsol

Veszélyesebb hely lett a világ: már semmi sem szab határt két atomhatalom nukleáris fegyvereinek

Fidelitas: nemet mondunk a háborúra

Menczer Tamás elárulta, hány Shell részvénye van a tiszás ellenfelének

A kegyetlen kényszersorozás már a hajléktalanokat is elérte Ukrajnában - videókkal

Szülei egyetlen támasza volt a kényszersorozás újabb magyar áldozata

Szijjártó: a Tisza Párt már a januári rezsistopot is támadja

Péntektől postázzák a nyugdíjakat – a kormány adja, a Tisza elvenné a 13. és a 14. havi illetményt

„El kell felejteni!” – eltörölné a családi adókedvezményt a Tisza-közeli közgazdász

Kapitány István már a januári rezsistopot is támadja - energiacégek vinnék a profitot

37 millió dolláros vagyonra tehetett szert Kapitány István a háborúval