
Az embereket nem a domainfoglalók érdeklik, hanem a biztonságuk

Hangsúlyozta, ezt az élénk fejlesztői versenyt, az otthon startos fiatalok élénk kereslete mellett egy további fontos garanciális szabállyal fogja a kormány biztosítani.
Az Otthon Start program első két hónapjában látványos sikereket ért el, több mint 50 000 embert mozgatott meg, az elsőlakás-vásárlók arányát pedig megduplázta. A kormánynak eltökélt szándéka, hogy a fiatalok helyzetbe hozása mellett nagy számban épüljenek az ő igényeiket kielégítő lakások is, elérhető áron - írta bejegyzésében.
Kiemelte, cél, hogy a következő 5 évben legalább 50 ezer új otthon startos lakás épüljön. Ennek érdekében a kormány úgy döntött, hogy az eljárások felgyorsítása céljából nemzetgazdasági szempontból kiemelt beruházásnak minősíthető minden olyan fejlesztés, amelynek keretében a beruházó legalább 250 lakás megépítését vállalja, és ezen új lakásoknak legalább 70 százaléka megfelel a program feltételeinek. Október végéig több mint 37 ezer ilyen új lakás megvalósítására irányuló kérelem érkezett be a kormányhoz, amelyekből 18 projekt esetében 11 ezer lakásra vonatkozóan történt meg a kiemelésről szóló rendelet kihirdetése, vagy van folyamatban annak társadalmi egyeztetése.
Ez egyben új helyzetet teremt a piacon is, radikálisan megemelkedik a kínálat, így egy új megfizethető lakáspiac alakul ki, ami pedig középtávon letöri az ingatlanárak emelkedését is - hívta fel a figyelmet az államtitkár.
Hozzátette, a kiemelt státusszal ugyanakkor kiemelt felelősség is jár. A szerdán benyújtott törvényjavaslat értelmében lakásonként akár 10 millió forintos bírság szabható ki azon beruházókra, akik nem teljesítik azt a vállalásukat, hogy a fejlesztésük legalább 70 százalékban a programnak megfelelő lakásokat építenek. A szabályozás célja annak biztosítása, hogy csak azok a beruházók indítsák meg lakásfejlesztéseiket, akik valóban az elsőlakás-vásárlók igényeit akarják kielégíteni, és akik ennek érdekében a program által szabott árkorlátoknak eleget tesznek.
A kormány üzenete világos, a fiatalok lakhatását kielégítő fejlesztéseket a kormány gyorsított engedélyezési eljárással, észszerű kedvezményekkel támogatja, de aki a vállalásait nem teljesíti, annak jelentős, lakásonként akár 10 millió forintos bírságot kell fizetnie - írta bejegyzésében Panyi Miklós.
Forrás: MTI

Az embereket nem a domainfoglalók érdeklik, hanem a biztonságuk

Borította a bilit Hajós András: ilyen az, amikor nem beszélhet őszintén a véleményéről a liberálisok között - Videó

Nézőpont Intézet: Egyre valószínűbb a Fidesz-győzelem

Egyre valószínűbb a Fidesz-győzelem, befagyott a Tisza Párt

Mráz Ágoston Sámuel: Nem indul jól a választási év a Tiszának

Takács Péter: 2025-ben is folytattuk az egészségügyben megkezdett munkát

Gulyás Gergely: Szánalmas baloldali bohóckodás a Tisza védjegy-bejelentése

Szalay-Bobrovniczky: Háború vagy béke a 2026-os választás tétje

Már hétfőn kiírhatja a köztársasági elnök a választás időpontját, elindult a mozgósítás

Bődületes a kereslet az állampapírok iránt, brutális az új sztárpapír forgalma

Orbán Viktor: 16 éve azt tesszük amit vállalunk, és amit vállalunk, azt meg is tesszük

A biztos választás jelentette fizikai és gazdasági biztonság miatt is hatékony lehet a Fidesz új kampányszlogenje – véli a politikai elemző