
Már online is kitölthető a nemzeti konzultáció + Videó

Ma lesz az első háborúellenes gyűlés Győrben. A 11 órakor kezdődő esemény iránt nagy az érdeklődés, amit mi sem bizonyít jobban, hogy a szervezők csütörtökön jelentették be, hogy teltházas lesz. Ám a rendezvény a tenyek.hu Facebook-oldalán online és a Hír TV-n is élőben követhető lesz, míg a Magyar Nemzet helyszíni videókkal és szöveges közvetítéssel jelentkezik Győrből. A gyűlést zenés előadások, kerekasztal-beszélgetések, valamint politikusok felszólalásai teszik teljessé.
A háborúellenes gyűlés csúcspontja Orbán Viktor beszéde lesz, de felszólal Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter is.
Ott lesz még az eseményen
A szervezők közleménye szerint a digitális polgári körök első országos találkozója megmutatta, milyen erő rejlik közösségükben. A digitális polgári körök szeptemberi első országos találkozójának sikere arra sarkallta az egyes számú DPK alapítóit, hogy útjára indítsák a háborúellenes gyűlést, amellyel még több helyszínen, személyesen is összekapcsolják a hazájukért tenni akaró polgárokat. Ezután Orbán Viktor a rekord résztvevővel zajló Békemenet után elmondott október 23-i ünnepi beszédében keltette életre a háborúellenes országjárását.
Mindenkit szeretettel várunk, mondjuk el, mutassuk meg a világnak, Magyarország nem akar háborút, a magyarok a béke oldalán állnak
– fogalmazott a miniszterelnök egy Facebook-bejegyzésben.
A győri találkozó után még négy helyszínre látogat el a rendezvény, november 29-én Nyíregyházán, december 6-án Kecskeméten, 13-án Mohácson, 20-án pedig Szegeden gyűlnek majd össze a békepártiak.
Fekete Dávid miniszteri biztos a Magyar Nemzet Rapid című podcastjében elmondta, hogy a városnak és környéken élőknek mindig nagy megtiszteltetés, ha Orbán Viktor miniszterelnök a térségbe látogat, mert annyi fejlesztés történt náluk, amivel maximálisan kiérdemelte a kormányfő a győriek szeretetét. Mint fogalmazott, nagy öröm számukra, hogy a háborúellenes gyűlés országjáró körútjának első állomását Győrben tartják, mert a térségben sok a békeszerető ember.
Fekete Dávid szerint Győrben és térségében is sokan élnek olyanok, akik azt gondolják, hogy a béke mellett a digitális térben is hallatni kell a hangjukat.
Kiemelte, ott is el kell mondani azokat az üzeneteket, amelyek nap mint nap elhangzanak a személyes találkozásokon. Az üzeneteket fel kell hangosítani – tette hozzá. Fekete Dávid szerint egy telt házas rendezvénynek fognak otthont adni, amely a résztvevőknek is sok erőt ad majd, valamint azoknak is, akik az élő közvetítést nézik.
Mint fogalmazott, az jól látható, hogy a háború blokkolja az európai gazdaságot, ilyen értelemben Magyarország is nagyon érintett, a szakértők szerint ha vége lenne a háborúnak, az a gazdaság fellendülését hozná el. Személyes tapasztalatairól is beszámolt, ugyanis nagyon sok lakásba bekopognak, köztereken gyűjtik az aláírásokat és azt látja, hogy a legtöbb embernek fontos a béke melletti kiállás, ezekkel az akciókkal meg tudják erősíteni és támogatni azt, hogy minél hamarabb megvalósuljon Budapesten a békecsúcs.
Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár a Magyar Nemzetnek jelezte, hogy egy közösségi élményt szeretnének adni, mert a mai világ jól láthatóan ezen alapszik. A DPK koordinátora szerint nem elég az embernek igazat és jót mondania, hanem azt úgy kell becsomagolnia, hogy élvezhető legyen, és közösségi élményt adjon a saját táborukban lévőknek.
Ez így lesz most szombaton Győrben is
– tette hozzá. Az államtitkár kitért arra is, hogy az országjárással meg tudják magukat erősíteni lelkileg, politikailag és szellemileg, hogy készen álljanak a jövő évi megméretésre. A háborúellenesség kapcsán pedig kiemelte, hogy valamennyi DPK-gyűlésnek az a fő mottója, hogy
aki a háború ellen van, az velünk van.
Ezzel nemcsak a saját táborukon belül akarnak üzenni, hanem szeretnék mindenki figyelmét felhívni arra, hogy a legfontosabb a béke.
Nyitókép: MTI/Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály/Kaiser Ákos

Már online is kitölthető a nemzeti konzultáció + Videó

Szentkirályi Alexandra elárulta, miért nem fog nyerni a Tisza Párt soha + Videó

Orbán Viktor olyan szállítmányt kapott, amit most már bárki megszerezhet

„Ma Győr, háborúellenes nagygyűlés” + Videó

Orbán Viktor: Míg Európa a háború felé sodródik, Magyarország a békét és a családokat építi

Jó hír a IX. kerület MÁV-telepén élőknek

Horvát−magyar két jó barát, a tisztázatlan kérdések többségét tisztázták

Szentkirályi válaszokra vár Karácsonyéktól, szerinte szabadrablás folyik a Városházán

Bulgária, Szerbia és Románia pánikban, mindenképp el akarják kerülni az amerikai szankciók negatív hatását

A kormány 100 milliárd forinttal megfejeli a Demján Sándor Exportösztönző Hitelprogram keretét

Menczer Tamás alaposan kiosztotta a budapesti ukrán nagykövetet

Orbán Viktor mérföldkőről beszél: egymillióan már nemet mondtak a brüsszeli ámokfutásra