
„Ma reggeltől új helyzet van a világon, amit önök tesznek, az dupla bűn!” – kőkemény üzenetet küldött Zelenszkijnek Szijjártó Péter

Százezerszám került nyilvánosságra, egyenesen illetéktelen ukrán kezekbe is magyar állampolgárok sok-sok érzékeny személyes adata – hívta fel a figyelmet a Tisza Párt adatkezelési botrányára a miniszterelnök. A Digitális polgári köröknek írt körlevelében Orbán Viktor rámutatott: aki adatokat gyűjt, adatkezelővé válik, felelősséggel tartozik.
Mert ami egyszer kint van, az kint van. Nem lehet visszacsinálni. Az ukrán érintettség miatt nemzetbiztonsági kérdés is, ki kell vizsgálnunk
– szögezte le.
A kormányfő kitért a washingtoni találkozóra is. Úgy véli, sikerült megerősíteni Magyarország békepárti álláspontját és kiállását Európában. „A migrációs válság után újra bizonyságot nyert, hogy egynek is lehet igaza – huszonhattal szemben” – mutatott rá.
Hangsúlyozta azt is, hogy lesz budapesti békecsúcs.
Ez az, amit biztosan tudunk. Várjuk, hogy a nagyhatalmak és a háborúzó felek végre elszánják magukat a vérontás leállítására, és megérkezzenek a magyar fővárosba. Mi készen állunk
– írta.

Magyarország energiaellátása már biztonságban van
Felhívta a figyelmet arra is, hogy Donald Trump elnökkel megegyezett az amerikai olajszankciók alóli időhatár nélküli magyar mentességről.
Amíg ő az elnök ott, és én a miniszterelnök itt, nem lesz szankció. Az energiaellátásunk biztonságban van. A rezsicsökkentés marad
– szögezte le. Mint írta, ezerforintos literenkénti benzinártól sikerült megmenteni a magyarokat, míg a gázszámla a fűtési szezonban két és félszer, vagy akár háromszor több lett volna a mostani megállapodás nélkül.
Megállapodtak arról is, hogy Amerika pénzügyi védőpajzsot ad Magyarországnak, ha bárki Magyarország pénzügyi támadásával próbálkozna.
Kár a gőzért, a szelet kifogtuk a vitorlájukból, semmilyen anyagi zsarolás sem működik – ez is a washingtoni tárgyalásaink fontos eredménye
– írta a kormányfő.
Egyezség született nukleáris energetikai együttműködésről is, teljesen új amerikai technológiát honosít meg a kormány Magyarországon, mely még biztonságosabbá és kiszámíthatóbbá teszi az energiaellátást. A védelmi és űriparban is komoly közös terveket határoztak meg, amelyeket a két ország a következő években együtt fog végrehajtani.
Hatalmas összeg kerül jövőre az egészségügybe
Levele zárásaként Orbán Viktor szót ejtett az egészségügyről is. Mint írta, az elmúlt évtized során több mint 45 százalékkal bővültek reálértékben az egészségügyi kiadások. 2010 és 2023 között Magyarországon az egészségügyi kiadások jelentősen megnövekedtek: a kormányzat évről évre többet költ az egészségügyre, egyrészt az intézményrendszer fenntartására, másrészt pedig innovációra és beruházásokra.
A jövő évi költségvetés tervezetében az egészségügyi ágazat kiadásaira összesen 3 919,3 milliárd forint áll rendelkezésre, azaz 280,5 milliárd forinttal több, mint a 2025-ös költségvetésben
– hangsúlyozta.
Forrás: Magyar Nemzet / Borítókép: MTI (Kaiser Ákos)

„Ma reggeltől új helyzet van a világon, amit önök tesznek, az dupla bűn!” – kőkemény üzenetet küldött Zelenszkijnek Szijjártó Péter

Orbán Viktor bemutatja: szombati menü kolis módra + videó

Esztergom polgármestere a Háborúellenes Gyűlésen: védjük meg az eredményeinket a jövőben is

Deák Dániel: A Fidesz mozgósítási tartalékai nagyobbak, a Tisza elérte az üvegplafont

Orbán Viktor: Komárom-Esztergomban a cél a háromharmad + videó

Orbán Viktor kijelentette, ha az olaj megáll, a rezsicsökkentésre sem lesz pénz + videó

Orbán Balázs: Elég a zsarolásból!

Orbán Viktor: Az iráni háború miatt a Barátság kőolajvezeték fontossága kétszeresére nő + videó

Nézőpont Intézet: a többség szerint Ukrajnának kell engednie az olajvitában

Orbán Viktor: Nekünk április 12-én egyszerre kell legyőzni a Tiszát, Zelenszkijt, és Ursula von der Leyent

Menczer Tamás: az ukránok mindenre képesek, állami terrorizmust hajtottak végre

Orbán Viktor Százhalombattáról: Magyarország ellenáll Zelenszkij elnök zsarolásának


