
Ukrajnának engednie kell az olajvitában a magyarok többsége szerint

A miniszterelnök a kormány és a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara közötti megállapodás adózás területére vonatkozó megújításához kapcsolódó sajtónyilatkozatban hangsúlyozta, "a kormány egy nagyon nehéz dilemmával küszködik" három éve, a háború kezdete óta, és "ez egyre inkább kihívás elé állít bennünket".
Mindannyian látjuk, hogy Európa egy háborús állapot felé menetel, "egyre erőteljesebb háborús retorikával állunk szemben, ott tartunk, hogy olyan kifejezések, hogy háborús gazdaság, azok hétköznapiak az európai politikában, vagy olyan kijelentések, hogy 2030-ra készen kell állni, hogy megvívjunk egy háborút, ezek már nem váltanak ki semmilyen felajzott érdeklődést, ezek hétköznapi politikai állításokká váltak" - tette hozzá.
Úgy vélte, ez a gazdaságpolitikára súlyos következményekkel jár, mert a gazdaságpolitika nemcsak a máról szól, hanem a holnapról is, "tudni kell, hogy mire készülünk", "minden gazdaságpolitikának valamilyen terv adja az alapját, és ebben a pillanatban a dolgok úgy állnak, hogy Európában bevallottan egy háborús gazdaság felépítése a brüsszeli terv".

Tizenegy pontos vállalkozási adócsökkentési megállapodást jelentett be Orbán Viktor
A miniszterelnök közölte: a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarával (MKIK) egy tizenegy pontból álló, a becslések szerint 80 és 90 milliárd forint értékű adócsökkentési és adóegyszerűsítési megállapodást kötnek. Hozzátette: a vállalkozók adóterheit csökkenteni fogjuk, az őket terhelő bürokráciát pedig visszavágjuk.
Orbán Viktor a kamara elnökével közösen tartott eseményen elmondta, az intézkedések között szerepel az alanyi áfamentesség értékhatárának lépcsőzetes emelése, emelik az átalányadózók általános költséghányadát, a főállású egyéni vállalkozóknál csökkentik a szocho alapot, valamint kiszélesítik a kisvállalati adóra jogosultak körét.
A vállalkozókat százmillió forintos adókedvezménnyel támogatják a környezeti károk helyreállításában és a zöld beruházásokban, adókedvezményt adnak a magyar energiaellátóknak az infrastruktúra korszerűsítésére, megemelik a kiskereskedelmi adó határsávjait, valamint a kormány fél évvel elhalasztja az eredetileg január elsejétől tervezett üzemanyag jövedéki adóemelést - ismertette a kormányfő.
Orbán Viktor hangsúlyozta: az intézkedések között szerepel még a társasági adóelőleg értékhatárának 5 millióról 20 millió forintra növelése, a mikrogazdálkodók egyszerűsített beszámolójának értékhatára 150 millióról 180 millió forintra emelkedik, valamint 80 ezer egyéni vállalkozó számára indul el egy speciális adminisztrációcsökkentés.
Nagy Elek: a kormány és a kamara közös munkája a kkv-adók és az adminisztrációs terhek csökkentése
A kormány és a kamara közös munkájaként, szoros együttműködésében valósul meg a kkv-k adócsökkentése, az adminisztrációs terhek mérséklése, a csomag több mint 100 milliárd forintot jelent a következő három évben - hangsúlyozta Nagy Elek, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke.
Hozzátette: ez mind a kisvállalkozóknál marad.
A kamara a gazdaság általános érdekeit képviseli, ezért elemzést végeztek a bejelentett intézkedések hatásairól, ezek előre viszik a magyar gazdaságot a jelenlegi nehéz helyzetben - húzta alá.
Nagy Elek hangsúlyozta, egy éve megújult az országos kamara. Szorosan együttműködnek a vállalkozókkal, megkérdezik őket a problémáikról, ezeket elemezik, közvetítik a kormány felé, és megoldási javaslatokat is tesznek.
Az MKIK elnöke felidézte, az idén májusban részletes, öt évre szóló hosszú távú megállapodást kötöttek a kormánnyal, ebben feladatokat határoztak meg, számon kérhető vállalásokat tettek.
Nagy Elek elmondta, a kormánnyal közös munkamódszert alakítottak ki, a szakértők közösen gondolkodnak a vállalkozások, a magyar gazdaság érdekében. Ennek egyik eredménye volt egyebek közt a Széchenyi Kártya hiteleinek egységes 3 százalékra csökkentése. A kkv-k a célzott támogatásokkal segítséget kapnak hiteleikhez.
Az MKIK elnöke szólt arról is, hogy átfogó kkv-kutatásuk kimutatta, a mikro- és kisvállalkozásoknak több mint 80 százaléka tartja komoly gondnak az adókat, és a bonyolult adminisztrációt. Ezt szem előtt tartva dolgozták ki a gazdasági minisztériummal közösen a bejelentett több mint 100 milliárdos csomagot.

Nagy Elek kiemelte, fontosnak tartják, hogy a kamarai javaslatok a kiszámíthatóság, a jogbiztonság felé haladjanak. Erre példaként említette az áfa alanyimentesség felső határának emelését, illetve az átalányadót választó kisvállalkozók elszámolható költséghányadának növelését.
A vállalkozók a változás révén egyre erősebbek lesznek, egy következő rendszerbe léphetnek. Ha a vállalkozók növekednek, az a GDP-re jó hatással van - jelentette ki a kamara elnöke.
Nagy Elek fontosnak nevezte az adminisztráció csökkentését. Eddig az egyéni vállalkozók a bevallásukat havonta készítették, ehelyett ez a kötelezettséget negyedévente tehetik majd meg, vagyis az évi tizenkettő helyett most már csak négyszer kell bevallást készíteniük. Ez nagyon nagy segítség a vállalkozásoknak.
A kamara elnöke rendkívül pozitívnak értékelte azt a hosszú távú célt, hogy majd a NAV az egyéni vállalkozók adóbevallás-tervezetét is elkészítheti.
Az új kamarai vezetés meggyőződése, hogy kell a tudásalapú gazdaság, és ennek építésében a tudásalapú kamara tudja segíteni - mondta Nagy Elek.

Ukrajnának engednie kell az olajvitában a magyarok többsége szerint

Kiszivárgott az ukránok terve: így rántaná bele Magyar Péter Magyarországot a háborúba + videó

Folytatódik a DPK országjárása, ma Esztergomban áll színpadra Orbán Viktor

Saját követői kérik számon Magyar Pétert: hallgat az olajblokád ügyében?

A Magyar Nemzet megszerezte a Tisza belső mérését: vidéken nincs protest hangulat, a helyi jelöltek dönthetik el a választást

Bóka János: Magyar Péter szövetségesei cserben hagyták az európai gazdákat

Dömötör Csaba: a Mercosur-megállapodást úgy hajtják végre, hogy az Európai Parlament nem hagyta azt jóvá, sőt az ügyet bíróságra vitte

Menczer: A Shell-részvényesek nyernek az olajblokádon, engem nem a Shell küldött

Fidesz: a Mercosur-megállapodás végrehajtása merénylet az európai gazdák ellen

Újabb durva ukrán fenyegetés Magyarország energiabiztonsága ellen

A magyarok összezárnak Zelenszkij ellen: elutasítják az ukrán olajblokádot

Ruszin-Szendi Romulusz nem tartja veszélyesnek a háborút, bagatellizálja