
Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet

A Reuters beszámolója szerint az Egyesült Államok mentességet adott Magyarországnak az orosz olaj és földgáz felhasználására vonatkozó amerikai szankciók alól. Ez azt jelenti, hogy Budapest továbbra is folytathatja az orosz energiahordozók importját anélkül, hogy amerikai büntetőintézkedéseket kockáztatna.
A döntés egyértelműen Orbán Viktor diplomáciai sikerének számít, hiszen a miniszterelnök már hosszú ideje lobbizott az energetikai mentességért, arra hivatkozva, hogy Magyarország szárazföldi fekvése miatt „nincs alternatív ellátási útvonal”.
Trump–Orbán: régi szövetség új lendülettel
A Reuters rámutatott: Orbán Viktor régóta Donald Trump szövetségese, és mostani találkozójuk megerősítette a két vezető közötti személyes és politikai kapcsolatot.
A Fehér Házban tartott megbeszélésen Trump „baráti és meleg fogadtatásban” részesítette Orbán Viktort, akit korábban is gyakran méltatott „erős és hazafias vezetőként”.
A találkozón nemcsak az energiaügyek, hanem a kétoldalú gazdasági együttműködés bővítése is napirenden volt. Orbán Viktor pedig a tárgyalás után kijelentette:
Elérkezett az Egyesült Államok és Magyarország közötti kapcsolatok aranykora.
A Reuters értelmezése szerint a magyar kormányfő ezzel a kijelentéssel politikai üzenetet is küldött: egyrészt jelezte, hogy Magyarország stratégiai szövetséget kíván ápolni Washingtonnal, másrészt kritikusan utalt Joe Biden korábbi adminisztrációjára, amely ideológiai és külpolitikai kérdésekben gyakran szembekerült Budapesttel.
A hírügynökség megjegyzi: az Orbán–Trump találkozó egyik legfontosabb üzenete az volt, hogy a két ország gazdasági kapcsolatainak elmélyítése immár nemcsak politikai, hanem stratégiai cél is.
A magyar fél célja, hogy az amerikai együttműködés révén erősítse energiafüggetlenségét és stabilabb külkereskedelmi pozíciót alakítson ki – mindezt úgy, hogy közben megőrizze az orosz energiához való hozzáférést.
Nyitókép: Orbán Viktor Hivatalos Facebook oldala

Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet

Lemond Lázár János a teniszszövetségi elnöki posztjáról

Balog Zoltán: nem volt kormányzati kérés a kegyelmi ügyben

Vizsgálóbizottságokat állíthat fel, elkezdi az alaptörvény-módosítás vitáját a parlament

Forsthoffer Ágnes együttérzését fejezte ki a MOL tiszaújvárosi üzemében történt baleset áldozata családjának

Magyar Péter: jól haladnak a tárgyalások az uniós forrásokról

Magyar Péter: erős közép-európai régióra van szükség az erős Európához

Magyar Péter miniszterelnök-helyettesnek nevezte ki Ruff Bálint minisztert

Kinevezte a közigazgatási államtitkárokat Sulyok Tamás

Magyar Péter: a kegyelmi ügy dokumentumaiból kiderül, hogy Varga Judit nem támogatta K. Endre kegyelmét

Magyar Péter távozásra szólította fel a Kúria elnökét

Kelemen Ágnes környezetgazdász lesz a vízügyi és klímapolitikáért felelős államtitkár