
Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet

Újabb bizonyítékát kapják meg az idősek, hogy a kormány nem hagyja őket magukra. Mivel a januári nyugdíjemelés óta magasabb lett az infláció, a különbözetet nyugdíjkiegészítés formájában kapják meg novemberben a nyugdíjasok – közölte Zsigó Róbert. A Kulturális és Innovációs Minisztérium parlamenti államtitkára kifejtette: a 2010-es kormányváltáskor kötöttek egy megállapodást az idősekkel, hogy „amíg nemzeti kormány van Magyarországon, addig a nyugdíjak vásárlóértéke nem csökkenhet” – írta a Magyar Nemzet.

A nyugdíjak kifizetési rendszere miatt mától, november 12-től kezdik el kifizetni az illetményeket az idősek részére. Ám ezúttal több pénz érkezik az idősek számlájára, hiszen a törvényben előírt nyugdíjkiegészítést megkapják a szépkorúak. Ez az átlagnyugdíj esetében 47 200 forintot jelent, ugyanis a januártól járó összeget most mindenki egyben kapja meg, hiszen az infláció mértékével kiegészítik az illetményeket.
A mostani nyugdíjkiegészítést a novemberi nyugdíjakkal együtt szerdától utalják, illetve kézbesítik, decemberben pedig már az emelt nyugdíj érkezik azoknak, akik nyugellátásban és nyugdíjszerű ellátásban részesülnek. Ők mintegy 2,3 millióan vannak
– hangsúlyozta az államtitkár.
Természetesen ezzel még nincs vége, ugyanis a következő hónapokban többször is emelkedni fog a nyugdíj összege, illetve egyéb összegekre is számíthatnak az idősek.
A nyugdíjak vásárlóértéke 2010 óta 25 százalékkal emelkedett, a nyugdíjak összege pedig csaknem a duplájára nőtt, a kormány minden eszközzel próbál segíteni az időseknek abban, hogy biztonságban, többek között anyagi biztonságban is éljenek.
Jó hír, hogy Donald Trump és Orbán Viktor sikeres csúcstalálkozójának köszönhetően marad Magyarországon a rezsicsökkentés, hiszen a miniszterelnöknek köszönhetően sikerült mentesülnie Magyarországnak az amerikaiak által az orosz energiahordozókra kivetett szankcióktól.
Ez pedig azt jelenti, hogy az idősek számára továbbra is biztosítani tudjuk Európa legalacsonyabb gázárát. Ha a miniszterelnök nem tudott volna hatni az amerikai elnökre, akkor a gáz ára már karácsonyra a háromszorosa lett volna
– jelentette ki Zsigó Róbert.

Viszont a veszélyek sajnos nem múltak el. Brüsszel és bábjai minden pénzt a háború finanszírozására akarnak fordítani, ezért újabb adóemeléseket és megszorításokat terveznek. A Tisza párt is ezekhez igazodna:
Az államtitkár közölte, annyit tud ígérni, hogy amíg nemzeti kormány van, a nyugdíjasok biztosak lehetnek benne: megvédik a nyugdíjakat, a rezsicsökkentést, és mindent megtesznek azért, hogy Magyarországot ne rángassák bele semmilyen háborúba.
Nyitókép: Shutterstock (illusztráció)

Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet

Lemond Lázár János a teniszszövetségi elnöki posztjáról

Balog Zoltán: nem volt kormányzati kérés a kegyelmi ügyben

Vizsgálóbizottságokat állíthat fel, elkezdi az alaptörvény-módosítás vitáját a parlament

Forsthoffer Ágnes együttérzését fejezte ki a MOL tiszaújvárosi üzemében történt baleset áldozata családjának

Magyar Péter: jól haladnak a tárgyalások az uniós forrásokról

Magyar Péter: erős közép-európai régióra van szükség az erős Európához

Magyar Péter miniszterelnök-helyettesnek nevezte ki Ruff Bálint minisztert

Kinevezte a közigazgatási államtitkárokat Sulyok Tamás

Magyar Péter: a kegyelmi ügy dokumentumaiból kiderül, hogy Varga Judit nem támogatta K. Endre kegyelmét

Magyar Péter távozásra szólította fel a Kúria elnökét

Kelemen Ágnes környezetgazdász lesz a vízügyi és klímapolitikáért felelős államtitkár