
Magyar Péter távozásra szólította fel a Kúria elnökét

Előkerült egy 2023-as felvétel, amelyen az utóbbi időben egyre többet szereplő tiszás nyugdíjszakértő, Simonovits András arról beszél, hogy megváltoztatná, a Fidesz-kormány által 2011-ben bevezetett Nők40 Programot, amely lehetővé teszi a 40 év szolgálati idővel rendelkező nők korkedvezményes nyugdíjba vonulását – írta a Mandiner. A nyugdíjas társadalom tehát valóban célpontja a kormányzásra készülő Magyar Péternek és pártjának, akik idős honfitársainkon akarják behajtani azt a pénzt, amit Brüsszel parancsára Ukrajnába küldenének.

A Tisza Párt nyugdíjszakértője a Szeged TV kamerái előtt intézett támadást 2 évvel ezelőtt a kormány nyugdíjpolitikájával szemben. Mint elmondta, kidolgozott egy hatéves átmeneti programot, miként lehetne a Nők 40-ből, 43-at csinálni hat év alatt. Ám ez nem volt elég neki, hozzátette, ha ez megvalósulna, még akkor is kéne bizonyos büntetéseket bevezetni az idősek kárára.
Simonovits András azóta is keményen kritizálja az Orbán-kormányok nyugdíjreformjait, köztük kiemelten
Ezek a pontok egyértelműen igazolják, hogy Simonovits még a két évvel ezelőtti önmagához képest is némileg radikalizálódott. Egy másik beszélgetésben, szintén a Nők40 eltörlését sürgette, emellett újabb, a korábban emlegetettnél magasabb nyugdíjadóról beszélt.
A tiszás szakértő szerint a rendszer hosszú távon fenntarthatatlan, mivel a nyugdíjak aránya a bérekhez képest túl magas. Simonovits András úgy véli, ezért elkerülhetetlen a nyugdíjcsökkentés.
Ha nem csökkennek a relatív – bérekhez viszonyított – nyugdíjak, akkor húsz év után az egyensúly felborulhat. Bármely, a népéért felelős kormánynak újra kellene gombolnia a mellényt, és különösen a magas nyugdíjakat csökkenteni kellene
– fogalmazott Simonovits, majd hozzátette, Magyarországon a reálnyugdíjak 9–10 százalékos növekedése kedvezőtlen folyamat, mert a forrásokat más területekről kellett elvonni.
Egy 2024-es interjújában azt mondta, hogy a jelenlegi rendszer „túl bőkezű az induló nyugdíjaknál”, ezért azok csökkentésére, illetve erősebb adóztatására lenne szükség – akár 10–20 százalékos, bizonyos esetekben 30–40 százalékos mértékben.
A Tisza Párt alelnöke, Tarr Zoltán a nyugdíjrendszerről azt mondta, hogy azt „ami most van, nem feltétlenül szabad és kell fenntartani”. Ez teljesen egybecseng a 13. havi nyugdíjat és a nők korkedvezményes nyugdíj-lehetőségét eltörölni kívánó Simonovits mondataival. Több baloldali, a Tiszához közel álló közgazdász is a nyugdíjkedvezmények felülvizsgálatát szorgalmazta.

Ezzel szemben Orbán Viktor éppen tegnap jelentette be, hogy megmarad a 13. havi nyugdíj és a NŐK40 program, illetve január 1-től több részletben ugyan, de bevezetik a 14. havi nyugdíjat is. Ezekből is látszik, hogy melyik oldal az, akinek fontos idős honfitársaink nyugodt élete.
Nyitókép: Tények Archív

Magyar Péter távozásra szólította fel a Kúria elnökét

Kelemen Ágnes környezetgazdász lesz a vízügyi és klímapolitikáért felelős államtitkár

Magyar Péter személyesen mutatta meg a sajtónak a Karmelita kolostor épületét

Orbán Viktor is eladományozza végkielégítését

Magyar Péter: erre a hétvégére beteltek a helyek a kormányzati épületek látogatására

Gajdos László: az azbesztmentesítés nem tűr halasztást, a legfontosabb az emberek egészségének védelme

Magyar Péter: a miniszterelnök székhelye Budapesten, az Alkotmány utcában lesz

Megalakul az új kormány, ülést tart a parlament, esküt tesznek a miniszterek

Bemutatta a kormányszóvivőket Magyar Péter

Kapitány István: Magyarország nem válik le az orosz energiáról, és marad a rezsicsökkentés

A parlament megszavazta, Magyar Péter a miniszterelnök

Forsthoffer Ágnes: új korszakot kezdünk a magyar parlamentáris demokrácia történetében