
Menczer Tamás: A tét óriási, nézd meg és vegyél részt a nemzeti petícióban!

Hosszú késedelem után végül november 17-én – vagy inkább 18-án éjjel – sikerült nyilvánosságra hozni a Tisza Párt képviselőjelöltjeinek listáját.
A nevek között a Tisza Párt már eddig is ismert arcai mellett nagyrészt korábban más pártokból átmentett MSZP-s, liberális, mondhatni „óbaloldali” jelöltek szerepelnek.
A Tisza Párt és a korábbi liberális-baloldali elit közötti összefonódásnak azonban volt egy másik fontos jele is:
nem más, mint Szigetvári Viktor, Bajnai Gordon egykori kabinetfőnöke mutatta be a tisza párti jelölteket a Partizán műsorában.
Nyitókép: Képernyőfelvétel / YouTube

Menczer Tamás: A tét óriási, nézd meg és vegyél részt a nemzeti petícióban!

Kormányszóvivő: Brüsszel Ukrajnáért háromszorosára is emelné a magyar családok rezsijét

Czepek Gábor: a rezsistop minden fogyasztóra azonos feltételekkel vonatkozik

Dömötör Csaba: a Fidesz EP-delegációja a Mercosur-megállapodást ellenző módosító indítványt nyújt be

Volt lengyel igazságügyminiszter: Magyar Péter a globalisták jelöltje, semmi jót nem hozna Magyarországnak a győzelme

Szijjártó Péter megmondta, kinek a győzelmével fog végződni az ukrajnai háború

A Tiszából kiugrott szakértő: adóemelésekre és megszorításokra készül a Tisza, de ezt a választásokig el akarják titkolni

A tiszások az adóemelések, megszorítások miatt bujkálnak, az ellenzéki lap is meglepődött

Nacsa Lőrinc: a baloldalnak semmi nem elég

Magyar Péter egyik főembere Afrikából hozna Magyarországra migránsokat

Brüsszel útja rezsiválságba vezet, a magyar út a nyugodt és fizethető világba

Kész a terv az európai csapatok bevetésére Ukrajnában, katonai bázisokat is építenének