
Menczer: Magyar Péter ovis kislányként mások háta mögé bújik

Augusztus vége óta rengeteg esemény történt a magyar politikában. A kormányoldal megkezdte „győzelmi terve” végrehajtását, s ennek keretében meghirdette az Otthon Start-programot, a 14. havi nyugdíjat, a vállalkozói terheket csökkentő csomagot, valamint fegyverpénzt fizetett és elengedte a háromgyermekes anyák jövedelemadóját is. A Donald Trumppal és Vlagyimir Putyinnal való találkozók hírei is kedvezően hatottak a kormány megítélésére, hiszen mindkét egyeztetésen a Fidesz kulcstémái határozták meg a napirendet: a rezsicsökkentés védelme és az ukrajnai béke megteremtése. Mindez a kormányoldal enyhe növekedését eredményezte, augusztusról novemberre 46-ról 47 százalékra erősödött a kormánypárt a Nézőpont Intézet által rendszeresen bemutatott „legvalószínűbb listás eredmény” bázisán. A június végén mért támogatottsághoz (44 százalék) képest ez már három százalékpontos emelkedés.

A Nézőpont kifejti, hogy ezzel szemben a Tisza Pártnak nem alakult jól az elmúlt három hónap. Szeptember óta a legnagyobb ellenzéki erő nem tudott a napirendet meghatározó témával előállni. A vele kapcsolatos hírek pedig számára előnytelenek voltak: az adatszivárgás aktivistáit és anyagi támogatóit, a „Tisza-adó” pedig a materiális szempontokra érzékeny választóit bizonytalanította el. A Tisza Párt sikerterméke azonban változatlan: a kormányellenes választóknak kormányváltást ígér. Ezzel magyarázható, hogy a párt támogatása augusztushoz képest két százalékpontot emelkedett, a potenciális Tisza-szavazókból álló Kétfarkú Kutya Párt támogatásának rovására. Az ellenzéki tábor kannibalizálása, s ezáltal az ellenzékváltás folytatódik. Összességében azonban a Tisza támogatása mintha plafonba ütközött volna: nyár elején 39, nyár végén 38, az ősz végén 40 százalékon áll. Mindez azt jelenti, hogy 75 százalékos részvétel mellett, a Fidesznek 400 ezerrel több szavazója van, mint a Tisza Pártnak.
Mindig vannak olyan választók, akik nem kívánnak egyik oldalra sem szavazni. A harmadik erő szerepét némileg meglepően azonban nem egy mérsékelt, esetleg mindkét oldallal együttműködésre kész párt tölti be, hanem egyre inkább a Mi Hazánk Mozgalom. Toroczkai László pártját régóta küszöb felett méri a Nézőpont Intézet, legvalószínűbb listás eredménye november végén 7 százalék lenne. Ezzel szemben a már említett Kétfarkú Kutya Párt és a Gyurcsány nélküli Demokratikus Koalíció csak 3-3 százalékot érne el, így egyiknek sincs reális esélye jelenleg a parlamenti bejutásra.

Menczer: Magyar Péter ovis kislányként mások háta mögé bújik

Hidvéghi: Brüsszel bábjaként azonnal támadja a Nemzeti petíciót a Tisza

Fülöp Attila: mindenkiről gondoskodunk - megkezdődött a rendkívüli tűzifaosztás

Baloldali elemző: A Tisza Párt előtt álló egyik legnagyobb kockázat: a tapasztalatlan jelöltek

Dukai Miklós: Már érkezik a plusz tűzifa a rászorulókhoz

Magyar Pétert már a saját képviselőjelöltje is meghazudtolta

Szentkirályi: amíg nemzeti kormánya van Magyarországnak, nem válunk migránsországgá - Videó

Kiderült a dátum: ekkor indulhat a roham a 2,5 milliós lakossági akkutámogatásért

Gyökeres fordulat az MKIK-nál: Nagy Elek felszámolta a „one man show-t”, Ausztriát csinál Magyarországon a kamarával

Minden gazdát kifizetnek a Bászna Gabona csődje után – rendkívüli kormányzati döntés született

A tiszás szakértő szerint a rezsicsökkentés nem jó, az adókat emelni kell

Orbán Balázs: Brüsszel, a Tisza és a DK szembemegy a magyar érdekekkel