
Orbán Viktorban bíznak a Tisza ételosztásán sorban állók

November elején érkező fizetésében már rengetegen érzékelhették azt az adókedvezményt, ugyanis a kormány intézkedésének hála 200–250 ezer háromgyermekes édesanya vált jogosulttá élete végéig a teljes személyi jövedelmi adó mentességre Magyarországon. Köztük van a kétszeres olimpiai bajnok, hatszoros világbajnok, Európa-bajnok párbajtőrvívó Nagy Tímea is, aki a közösségi oldalán csak annyit írt: „Megérkezett a fizetésem, és benne már ott a háromgyermekes adókedvezmény. Most csak annyit mondok, hálás vagyok! – írta a Halhatatlan Magyar Sportolók Egyesületének elnöke.

Noha a kormány szándékai világosak, és továbbra is a magyarok érdeket kívánják szem előtt tartani, addig a baloldalon azért dolgoznak, hogy a 15 év alatt felépített családtámogatási rendszert lebontsák és elvegyék a családoktól – írta a Magyar Nemzet. A Tisza Pártot támogató szakemberek az elmúlt hónapokban folyamatosan arról nyilatkoztak, hogyan fogják megsarcolni a magyarokat, amennyiben hatalomra kerülnek.
A Tisza-adó tervét és a családok elleni támadást a kormány azonban elutasítja, és egyben rávilágít, hogy a baloldal adóemelési terve valójában a brüsszeli háborús terveket szolgálná ki: miután az Európai Unió egyedül maradt a háború finanszírozásban, Brüsszel továbbra is folytatni akarja a háborút, ám az árát a magyarokkal akarja megfizettetni.
A kormány éppen ezért arra kéri a magyarokat, foglaljanak álláspontot a nemzeti konzultáció kérdőívének kitöltésével és visszaküldésével, utasítsák el Brüsszel háborús követeléseit és az ellenzék adóemelési terveit.
Ezekre a kérdésekre adhat választ a nemzeti konzultációban:
A kérdőívek kézbesítése a napokban befejeződik, az íveket egészen november 30-ig küldhetik vissza.
Nyitókép: Facebook/Nagy Tímea

Orbán Viktorban bíznak a Tisza ételosztásán sorban állók

Orbán Viktor: Brüsszel háborút, Magyarország békét akar

Orbán Balázs Messit idéző dekázással ellenőrizte az ajándékot

Kiderült: a kormánytagoknál sem megy zökkenőmentesen az ünnepi készülődés

„Nem engedhetjük, hogy a háborús láz úrrá legyen Európában” – Szentkirályi Alexandra megrázó videót osztott meg

Gulyás: januárban teljessé válik a családi adókedvezmény megduplázása

Újságírókat fenyegetett, távoznia kell a közéletből a Tisza Párt politikusának

Kéri László korábban a baloldal szekerét tolta, most a Tisza Párt sikeréért dolgozik

Így buliznak a gazdag ukrán hadkötelesek - bemutatta filmjét Ábrahám Róbert

Vitályos Eszter: Békés, áldott ünnepeket Magyarország!

Újra bebizonyosodott, a bukott baloldal a Tisza farvizén térne vissza a hatalomba

Orbán Viktor: itthon minden tervünket végrehajtottuk