
Magyar Péter miniszterelnök-helyettesnek nevezte ki Ruff Bálint minisztert

Nagy Károly posztjában felidézi, hogy 2017 és 2019 között a Momentum ifjúsági szervezetét vezette, ahol – mint írja – akkoriban „21–22 évesen” sok középiskolással és fiatal egyetemistával dolgozott és bulizott együtt. Ezzel szemben ma már kétgyermekes családapa.
A vele kapcsolatban az ellenzéki sajtóban megjelent szexuális zaklatási vádakat „abszurdnak és hamisnak” nevezte. Állítása szerint a 444 által korábban megemlített esetet már annak idején is politikai támadásként használták fel ellene, és nem igaz, hogy a Momentum kizárta volna.
Nagy Károly azt állítja: a konfliktus valódi oka az volt, hogy a Momentumban szót emelt a Gyurcsány Ferenccel való összefogás ellen. A poszt szerint ezért a párt vezetői megfenyegették, és előre jelezték neki, hogy „lejáratják és bemocskolják”.
Végül maga kezdeményezett etikai vizsgálatot saját maga ellen, hogy tisztázza a helyzetet. A bizottság még így is arra jutott – írja –, hogy nem bizonyítható semmilyen nem konszenzuális szexuális kapcsolat.
Senki nem tett feljelentést, és nem is zártak ki a Momentumból. Én léptem ki
– hangsúlyozza.
A Tisza Párt felkérte, de visszautasította
A történet politikai része itt kezd igazán érdekessé válni. Nagy Károly szerint nemrég maga a Tisza Párt kereste meg azzal, hogy induljon a XVIII. kerületben önkormányzati képviselőként a támogatásukkal – a felkérést azonban visszautasította.
Állítása szerint ez már akkor is zavarta Magyar Pétert, most pedig – miután szerinte a Tisza Párt „nem tudott életképes jelölteket kiállítani” – még idegesebben reagál.
Nagy Károly úgy látja: a róla szóló állítások mögött egyértelmű politikai szándék húzódik meg.
Magyar Péter azért posztol rólam valótlanságokat, mert próbálja elterelni a figyelmet az adatszivárgással kapcsolatos botrányáról
– fogalmaz.
Posztja végén személyes hangvételű üzenetet is megfogalmaz Magyar Péter felé, utalva arra, hogy szerinte a Tisza-elnök „Ötkertben tanúsított viselkedése” összehasonlíthatatlanul súlyosabb lenne annál, amivel őt vádolják.
A nyitókép illusztráció (MTI)

Magyar Péter miniszterelnök-helyettesnek nevezte ki Ruff Bálint minisztert

Kinevezte a közigazgatási államtitkárokat Sulyok Tamás

Magyar Péter: a kegyelmi ügy dokumentumaiból kiderül, hogy Varga Judit nem támogatta K. Endre kegyelmét

Magyar Péter távozásra szólította fel a Kúria elnökét

Kelemen Ágnes környezetgazdász lesz a vízügyi és klímapolitikáért felelős államtitkár

Magyar Péter személyesen mutatta meg a sajtónak a Karmelita kolostor épületét

Orbán Viktor is eladományozza végkielégítését

Magyar Péter: erre a hétvégére beteltek a helyek a kormányzati épületek látogatására

Gajdos László: az azbesztmentesítés nem tűr halasztást, a legfontosabb az emberek egészségének védelme

Magyar Péter: a miniszterelnök székhelye Budapesten, az Alkotmány utcában lesz

Megalakul az új kormány, ülést tart a parlament, esküt tesznek a miniszterek

Bemutatta a kormányszóvivőket Magyar Péter