
Menczer Tamás: A tét óriási, nézd meg és vegyél részt a nemzeti petícióban!

Magyar Péterről egy régi felvétel került Menczer Tamás elé, amelyben a Tisza Párt elnöke azt mondta, ha ők előjönnek, akkor parázs, fantasztikus viták lesznek, olyanok, amelyeket a világ még nem látott − erről a Fidesz kommunikációs igazgatója nyilatkozott az Okoshírnek és az interjúrészletet fel is töltötte a Facebook-oldalára.
Ezt követően a videóban feltűnik Magyar Péter, aki valóban késhegyre menő vitákról beszél,
mert olyan képviselőket kerestek − fogalmazott az ellenzéki politikus −, akik nem szavazógombok, hanem tűzön-vízen keresztül kiállnak a körzetük érdekeiért.
Menczer azzal folytatta, hogy most viszont Magyar beült a Telex stúdiójába és kijelentette, elnézést kér a sajtótól, de a jelöltek nem fognak rendelkezésre állni. S újra feltűnik a felvételen Magyar, a döntését pedig azzal indokolja, hogy
ez a párt belső ügye.
A kormánypárti politikus ezután feltette a kérdést:
mi történt, hova lett a bátorság?
Fotónk archív: Menczer Tamás Facebook-oldala

Menczer Tamás: A tét óriási, nézd meg és vegyél részt a nemzeti petícióban!

Kormányszóvivő: Brüsszel Ukrajnáért háromszorosára is emelné a magyar családok rezsijét

Czepek Gábor: a rezsistop minden fogyasztóra azonos feltételekkel vonatkozik

Dömötör Csaba: a Fidesz EP-delegációja a Mercosur-megállapodást ellenző módosító indítványt nyújt be

Volt lengyel igazságügyminiszter: Magyar Péter a globalisták jelöltje, semmi jót nem hozna Magyarországnak a győzelme

Szijjártó Péter megmondta, kinek a győzelmével fog végződni az ukrajnai háború

A Tiszából kiugrott szakértő: adóemelésekre és megszorításokra készül a Tisza, de ezt a választásokig el akarják titkolni

A tiszások az adóemelések, megszorítások miatt bujkálnak, az ellenzéki lap is meglepődött

Nacsa Lőrinc: a baloldalnak semmi nem elég

Magyar Péter egyik főembere Afrikából hozna Magyarországra migránsokat

Brüsszel útja rezsiválságba vezet, a magyar út a nyugodt és fizethető világba

Kész a terv az európai csapatok bevetésére Ukrajnában, katonai bázisokat is építenének