
Orbán Balázs: Vége a globalista korszaknak, kezdődik a nemzetek új kora

Volt, hogy kaptam a kérdést olyan embertől, aki minket támogat: Tamás, én nem akarok háborút, Tisza-adót se akarok. Miért kell részt vennem az aláírásgyűjtésen és a nemzeti konzultáción?
– idézte a neki címzett felvetést Menczer. Mint mondta, a kérdés teljesen érthető, ám szerinte fontos szerepe van a részvételnek.
„Egyetértési pontokat kell kialakítani”
A politikus szerint a Nemzeti Konzultáció célja, hogy „egyetértési pontokat” alakítsanak ki, és ezzel megerősítsék a kormányt a nemzetközi vitákban. Úgy fogalmazott: ezekkel az akciókkal a magyar emberek támogatását kívánják világossá tenni.
Azért fontos ez, mert az a célunk, hogy a magyar emberek megerősítsék a kormányt és első helyen Orbán Viktort
– mondta. Hozzátette: amikor a miniszterelnök Brüsszelben a magyar érdekekért küzd, egyértelműen ki tudja jelenteni, hogy nem csupán a kormány, hanem „a magyar emberek” álláspontját képviseli.
„Itt a papír” – szerinte ez a kormány tárgyalási ereje
Menczer hangsúlyozta, hogy a széleskörű részvétel adja a kormány hivatkozási alapját az uniós vitákban.
Azt tudja mondani: kedves brüsszeli barátaim, itt a papír. Százezrek, milliók mondták el a véleményüket. Nem akarnak háborút, békét akarnak. Ha tetszik, ha nem, én ezt képviselem
– fogalmazott.
Szerinte minden egyes aláírás „óriási erőt” ad a miniszterelnöknek, amikor a magyar álláspontot kell érvényesítenie. A videó végén arra kért mindenkit, hogy vegyen részt a konzultációban és az aláírásgyűjtésben, mert – mint állította – ez biztosítja, hogy a magyar emberek hangja egyértelműen hallatszódjon a brüsszeli vitákban.
A nyitókép illusztráció (MTI)

Orbán Balázs: Vége a globalista korszaknak, kezdődik a nemzetek új kora

Menczer Tamás: Egy tiszás bábkormány megsarcolná a magyar családokat

A volt miniszterelnök-jelölt vitte be a gyomrost Magyar Péternek: Ha hatalomra jutna, tönkre tenné Magyarországot (VIDEÓ)

Újabb jel, hogy Magyar Péter vereségre készül: már a „alteregója” is arról ír, hogy nem lenne olyan nagy baj, ha a Fidesz nyerne

Orbán Balázs Winston Marshallnak: a liberális világrend korszaka lezárult

Föllázadt a volt Tisza-aktivista: A választóknak joguk van tudni a színházról, amit Magyar Péterék művelnek az országban

Kiszivárgott Zelenszkijék terve a magyar választások befolyásolására: így csalnának a Tisza Párt javára

Szijjártó Péter: a nemzeti kormány nem fogja engedni a magyar emberek pénzének Ukrajnába küldését

Budai Gyula a belügyminiszterhez fordult Ruszin-Szendi Romulusz fegyverbotránya miatt

Kocsis Máté: Ettől totál idegbajt kapnak a tiszások és a DK-sok

Panyi Miklós: januártól indul az egymillió forintos otthontámogatási program a közszférában dolgozók számára

Európai Uniós Ügyek Minisztériuma: Brüsszel Ukrajna féktelen finanszírozásához adóemeléseket és megszorításokat vár el Magyarországtól