
Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet

Ha valamihez lehet kötni őket, elsősorban a Fideszhez lehet, de nem mindegy, hogy valaki meddig szolgál egy pedofiltámogató, migránsbetelepítő korrupt hatalmat, jobb későn kiállni onnan, mint ott maradni
– mondta.
A politikus nevetségesnek nevezte a műsorvezető azon felvetését, hogy vannak, akik üzleti kapcsolatban álltak korábbi Demokratikus Koalíció-tagokkal, megjegyezve, „a Fidesz és az MSZP együtt üzletelt, Gyurcsány és Orbán nem számoltatták el egymást”, arra az információra pedig, hogy a jelöltek egyike egy szocialista alpolgármester testvére, azt kérdezte: „a testvére alapján akarja megmondani, ki a baloldali”?
Márki-Zay Péter egyes Tisza-szigetek megszűnésére vonatkozó kérdésre válaszolva azt mondta, elképzelhetőnek tartja, hogy valaki elégedetlen Magyar Péter pártelnökkel. Úgy vélte ugyanakkor, hogy aki az előválasztás után sértődött meg, mert azon nem indulhatott el, és feloszlatott egy ilyen szigetet, annak nem a pártelnök személyiségével van baja, hanem „nem kapott zsíros lehetőséget.
Magyar Péter a Fidesz szempontjából áruló, a mi szempontunkból hazafi
– jegyezte meg.
Hozzátette, nem kell, hogy szimpatikus legyen, de „ha a pedofilokat börtönbe csukja, visszaszerzi a nemzettől ellopott pénzt, ha végre nem leszünk Európa legszegényebb országa, én szobrot állítok neki”.
Márki-Zay Péter a műsorvezetőnek arra a kérdésére, mit szól a Tisza Párt kiszivárgott gazdasági programjához, amely különböző adóemeléséket tartalmaz, úgy reagált, hogy ezt „ne higgye el, ne dőljön be ezeknek a fideszes hazugságoknak.”
Hódmezővásárhely polgármestereként bebizonyítottam, ha egy korrupt fideszes vezetést leváltunk, akkor nem emelni kell adókat, hanem csökkenteni tudunk adókat, és még úgy is látványosabban fejlődik a város, higgyék el nekem, ha leváltjuk a Fideszt, a rekorder adók helyett adósságcsökkentés lesz
– fogalmazott.
Nyitókép: Márki-Zay Péter hivatalos Facebook-oldala

Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet

Lemond Lázár János a teniszszövetségi elnöki posztjáról

Balog Zoltán: nem volt kormányzati kérés a kegyelmi ügyben

Vizsgálóbizottságokat állíthat fel, elkezdi az alaptörvény-módosítás vitáját a parlament

Forsthoffer Ágnes együttérzését fejezte ki a MOL tiszaújvárosi üzemében történt baleset áldozata családjának

Magyar Péter: jól haladnak a tárgyalások az uniós forrásokról

Magyar Péter: erős közép-európai régióra van szükség az erős Európához

Magyar Péter miniszterelnök-helyettesnek nevezte ki Ruff Bálint minisztert

Kinevezte a közigazgatási államtitkárokat Sulyok Tamás

Magyar Péter: a kegyelmi ügy dokumentumaiból kiderül, hogy Varga Judit nem támogatta K. Endre kegyelmét

Magyar Péter távozásra szólította fel a Kúria elnökét

Kelemen Ágnes környezetgazdász lesz a vízügyi és klímapolitikáért felelős államtitkár