
Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet

Márki-Zay Péter az ATV Egyenes beszéd című műsorában kijelentette, bár nem ismeri a választókerülete tiszás jelöltjeit, nagy örömmel fog részt venni az előválasztásban, és teljes erőbedobással fogja támogatni a győztest, azaz a parlamenti választáson induló politikust a jövő évi parlamenti voksoláson,
szerinte ugyanis csak nekik van esélyük arra, hogy leváltsák a kormányt.
A műsorvezető, Rónai Egon megkérdezte Hódmezővásárhely polgármesterét, biztos-e, hogy Magyar Péter annyira örül, hogy teljes mellszélességgel ott áll mellette. Márki-Zay azt válaszolta, akkor is támogatja, ha nem kéri, sőt, akkor is, ha tiltakozik ellene. Majd kijelentette, mindenkit arra buzdít, hogy álljon a Fidesz leváltására egyetlen alkalmas politikai erő mellé.
A műsorvezető azzal folytatta, amennyiben készül kettejükről egy közös fotó − erre még akkor is sor kerülhet, ha nem állnak egymás mellett −, akkor el lehet mondani, hogy
ezek ugyanazok
Az ellenzék korábbi miniszterelnök-jelöltje felidézte, hogy a 2022-es kampányban sikerült őt összegyurcsányozni, holott a DK volt elnöke nem jelent meg a rendezvényeiken, nem volt látható neve a szavazólapon. Most hasonló helyzetben vannak szerinte a tiszás politikusok, rájuk is rásütik a baloldali, Brüsszel- és háborúpárti, migránsbetelepítő bélyeget.
Fotó: Képernyőfotó/YouTube, Egyenes beszéd

Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet

Lemond Lázár János a teniszszövetségi elnöki posztjáról

Balog Zoltán: nem volt kormányzati kérés a kegyelmi ügyben

Vizsgálóbizottságokat állíthat fel, elkezdi az alaptörvény-módosítás vitáját a parlament

Forsthoffer Ágnes együttérzését fejezte ki a MOL tiszaújvárosi üzemében történt baleset áldozata családjának

Magyar Péter: jól haladnak a tárgyalások az uniós forrásokról

Magyar Péter: erős közép-európai régióra van szükség az erős Európához

Magyar Péter miniszterelnök-helyettesnek nevezte ki Ruff Bálint minisztert

Kinevezte a közigazgatási államtitkárokat Sulyok Tamás

Magyar Péter: a kegyelmi ügy dokumentumaiból kiderül, hogy Varga Judit nem támogatta K. Endre kegyelmét

Magyar Péter távozásra szólította fel a Kúria elnökét

Kelemen Ágnes környezetgazdász lesz a vízügyi és klímapolitikáért felelős államtitkár