
Az Euronews is elismeri, Magyarországon a legolcsóbb az áram és a gáz az EU-ban

Komoly bizalmi válság kezd kialakulni a Tisza Párt követői körében - írja a Magyar Nemzet. A lap által megkérdezett tiszások elmondása szerint ma már kevésbé tudnak megbízni Magyar Péter pártelnökben, mint korábban, miután az számos esetben nem tudott megfelelni korábbi vállalásainak. A nyilatkozók által felvázolt kép alapján egyre több a kétely Magyar Péter táborában, aminek elsősorban az az oka, hogy a pártelnök támogatottsága és szavahihetősége igencsak csorbát szenvedett az elmúlt hetek eseményei során.

Tiszás források egyöntetűen elmondták, a pártelnök fokozatosan kezdte önmagát rossz helyzetbe hozni, amikor kimondott valamit, majd annak éppen az ellenkezőjét tette. Egy biztos, Magyar Péter hitelessége az elmúlt hónapokban a saját követői előtt is csorbát szenvedett. Összeszedtük azokat az eseteket, amiket a legjobban kifogásolnak a párttagok és szimpatizánsok.
Ezekkel szembesítik:
Egyre többen állítják, a pártközpontban természetesnek veszik, hogy ők mindent ingyen, sőt olykor a saját költségükön megcsinálnak, de a kezdeményezéseikre nem reagálnak érdemben.
– El sem tudom mondani, már hány órát pultoztam és szórólapoztam a pártnak. Sőt most már egészen távoli kistelepülésekre is simán leküldenek bennünket – számolt be tapasztalatairól a fővárosi illetőségű aktivista, majd hozzátette:
Pedig Péter március 15-én az Andrássy úton is azt mondta, hogy a Tiszában nem központi irányítás lesz, hanem az emberek álláspontját is figyelembe veszik majd. Valóban, a Tisza Párt elnöke a tavaszi nemzeti ünnepen úgy fogalmazott:
Így fogunk kormányozni, nem uralkodva, nem felülről megmondva, hanem végre együtt, közösen, minden magyart képviselve.
Aztán ennek pont az ellenkezője történik, mindennek úgy kell történnie, ahogy azt Magyar Péter kitalálja.

A jelöltállítás körül kialakult mizéria már szinte minden tiszásra meglehetősen lelombozóan hatott. Legtöbben megemlítették, mennyire kellemetlennek találják, hogy noha eredetileg szeptember 30-ára ígérte a jelöltek bemutatását Magyar Péter, mégsem történt máig semmi, és többször is halasztani kellett az előválasztás indítását.
Remélem, hogy november 17-én végre tényleg történik már valami, mert kezd komolyan vehetetlenné válni ez a dolog. Én igyekszem folyamatosan megnyugtatni a kérdezősködő ismerőseimet, de az igazat megvallva számomra is érthetetlen, ami történik
– mondta egy pártaktivista, aki szerint egyre nehezebb magyarázattal szolgálniuk a standoknál érdeklődőknek azzal kapcsolatban, hogy Magyar Péter miért nem mond igazat bizonyos kérdésekben.
A tiszásokat most természetesen a nemrég történt adatszivárgások, és azok kezelése foglalkoztatja legjobban. Felháborítónak tartják, hogy valakik képesek voltak ellopni az adataikat. Abban reménykednek, megtalálják a tetteseket, és lesújtanak rájuk a törvény teljes szigorával. Azt azonban nem értik, hogyan történhetett meg ez a dolog.
Amikor elindították az alkalmazást, mindenkinek azt mondták, hogy biztonságos – emlékezett vissza egyik csalódott forrásunk, akinek az adatai kikerültek a világhálóra. – Nagyon kellemetlen, amikor az embert felhívja egy propagandista a saját telefonszámán, és arról érdeklődik, mit szólok hozzá, hogy kikerültek az adataim – fogalmazott.
Mindeközben a Tisza Párt honlapján máig szerepel az a hír, amiben az alkalmazás indulásakor azt írták: „Az app egyszerű, biztonságos és átlátható módon segíti a közösségi szerveződést.” Magyar Péter követői pedig meg is voltak róla győződve, hogy biztonságban vannak az adataik, így hideg zuhanyként érte őket, amikor megtörtént az adatszivárgás.
Nyitókép: Magyar Péter Facebook-oldala

Az Euronews is elismeri, Magyarországon a legolcsóbb az áram és a gáz az EU-ban

Orbán Viktort példaképnek tartják Bulgáriában

Hankó Balázs: A csok plusz lakáshitelt a jövőben a 41 éves kor feletti várandósok is igényelhetik

Bajban Románia és Bulgária az amerikai szankciók miatt

Újabb pofon Magyar Péternek: kiderült, mennyien várják Orbán Viktor győzelmét

Már több mint egymillióan küldték vissza a nemzeti konzultációt

Magyarországra hivatkozva nyilvánítja terroristaszervezetté az USA az Antifát

Orbán Viktor rajza is eladó a DPK webshopjában

Orbán Viktor: Donald Trump szava számít, a rezsicsökkentés él

A Tisza német testvérpártja januártól visszaállítja a sorkatonaságot

Orbán Viktor: Erős hét, és még csak péntek reggel van

Az arany WC-s ukrán háborús maffia lebukott