
Kéri László beismerte, hogy a Tisza megtenné, amit Brüsszel kér - videó

Összefogásra szólította fel a magyarországi polgármestereket, településeket a Tisza Párt tervezett megszorítócsomagja ellen Szita Károly (Fidesz-KDNP), Kaposvár polgármestere. A Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke az MTI-nek pénteken adott nyilatkozatában elmondta, nagyon sokukat megdöbbentették az elmúlt napokban napvilágot látott hírek a Magyar Péter vezette ellenzéki párt 1300 milliárd forintos baloldali megszorítócsomagjának tervéről, emiatt a magyarországi polgármestereknek, településeknek, amelyek korábban többször is összefogtak – például az illegális bevándorlás ellen a városok és falvak békéje érdekében –, ezt újra meg kell tenniük – írta a Mandiner.

A kaposvári polgármester megítélése szerint a megszorítás „a rendszerváltás óta nem látott mélységbe taszítaná Magyarországot, a magyar családokat, és visszahozná azokat a legsötétebb időket, amikor milliók számára a napi megélhetés, a napi betevő megszerzése volt a cél, nem pedig a saját otthon megteremtése és a gyarapodás”.
Több mint 30 éve vagyok már polgármester, és amikor baloldali-liberális kormányok voltak hatalmon, minden esetben tapasztaltam, hogy amikor pénzre volt szükségük, elkezdtek turkálni az emberek zsebében
– fogalmazott, hozzátéve a Tisza Párt a baloldali megszorítócsomagjával „a papírpénz mellett az aprót is elvenné”. Példaként hozta fel, hogy a megszorítás minden társadalmi réteget sújtana, hiszen a többsávos személyi jövedelemadó bevezetésével

Mindez Szita Károly szerint az árak növekedéséhez, a béremelések elmaradásához, tömeges elbocsátásokhoz vezetne. A polgármester felhívta a figyelmet arra, hogy az ellenzéki párt tervezete szerint
Szita Károly arra kéri a polgármestereket, közösen tegyenek meg mindent, hogy megvédjék a településeket a „brutális baloldali csomagtól”, javasolja, kérjék ki a képviselő-testületek véleményét, „vigyék eléjük” a kérdést, és utasítsák el ezt a csomagot – fűzte hozzá.
A nyitókép illusztráció (MTI)

Kéri László beismerte, hogy a Tisza megtenné, amit Brüsszel kér - videó

Brüsszel Magyarország ellen szorít: Weber a Tiszán keresztül akarja elfoglalni Budapestet

Rohamosan csökken a Tisza Párt népszerűsége

Takács Péter: már nem csak mi magyarok mondjuk azt, hogy állj, és ne tovább Ukrajna kapcsán

Az egy százalékos DK nekiment a Mediánnak, csalással vádolva a kutatócéget

Menczer: Brüsszel diktálta és a balos “szakértők” írták a Tisza megszorító csomagját

Állandósult a kormánypártok stabil előnye a Tisza Párttal szemben

Kocsis Máté: Kitört a baloldali belháború a Tisza Párt és a DK holdudvara között

ÉKM: fontos mérföldkő a tárca és a fuvarozói szakmai érdekképviseletek közötti egyeztetésben

Orbán Viktor: Brüsszel megy tovább a háború útján, minden békeszerető magyar támogatására szükségünk lesz

Ukrajnai háború - Petíció elindítását jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök

Orbán Viktor: Brüsszelben ideje lenne a józan észre hallgatni