
Kormányszóvivő: Brüsszel Ukrajnáért háromszorosára is emelné a magyar családok rezsijét

Nagyon kellemetlen Magyar Péter pártjára nézve az Index mai cikke
– írja Facebook-bejegyzésében Nagy Attila Tibor politikai elemző.
Mint írtuk, Magyar Péterék teljes gazdasági terve nyilvánosságra került, eszerint brutális, 1300 milliárdos megszorításra készül a Tisza Párt.
A dokumentum a társadalmi egyenlőségre és az állami újraelosztásra helyezi a hangsúlyt, miközben az adó- és járulékemelések olyan széles körét sorolja fel, amely a lakosság és a vállalkozások túlnyomó többségét érintené.
Nagy Attila Tibor most azt írta: az elkötelezett híveket ez nem ingatja meg, szerintük az Index hazudik. Az első szótól az utolsóig. Csakhogy az Index cikke ezúttal fényképeket, aláírásokat is mellékelt a megszorítások, adóemelések sorát tartalmazó állítólagos programhoz- vagy tervezethez. Akik mindenáron kormányváltást-, rendszerváltozást akarnak, mélyen hisznek Magyar Péterben, azokat ez sem érdekli, ők aligha hisznek az Indexnek.
Csakhogy nem mindenki Magyar Péter-fan
– írja az elemző, aki szerint a gond ott lehet, hogy a fideszes, és tiszás választópolgár számára nagyon is jól lefordítható azon üzenet, hogy emelkedhet az adófizetési kötelezettsége. Azaz: ha jön Magyar Péter, jön az évi 18 ezer forintos macska-és kutyaadó is.
Nyitókép: ATV

Kormányszóvivő: Brüsszel Ukrajnáért háromszorosára is emelné a magyar családok rezsijét

Czepek Gábor: a rezsistop minden fogyasztóra azonos feltételekkel vonatkozik

Dömötör Csaba: a Fidesz EP-delegációja a Mercosur-megállapodást ellenző módosító indítványt nyújt be

Volt lengyel igazságügyminiszter: Magyar Péter a globalisták jelöltje, semmi jót nem hozna Magyarországnak a győzelme

Szijjártó Péter megmondta, kinek a győzelmével fog végződni az ukrajnai háború

A Tiszából kiugrott szakértő: adóemelésekre és megszorításokra készül a Tisza, de ezt a választásokig el akarják titkolni

A tiszások az adóemelések, megszorítások miatt bujkálnak, az ellenzéki lap is meglepődött

Nacsa Lőrinc: a baloldalnak semmi nem elég

Magyar Péter egyik főembere Afrikából hozna Magyarországra migránsokat

Brüsszel útja rezsiválságba vezet, a magyar út a nyugodt és fizethető világba

Kész a terv az európai csapatok bevetésére Ukrajnában, katonai bázisokat is építenének

Menekülésbe fordult a kampányolás: a Tisza jelöltje elrohant a kényes kérdések elől - videó