
Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet

Nyilatkozatban tiltakozik a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöksége, amiért négy magyar egyetemistát jogtalanul tartanak fogva a Beregszászi Járási Hadkiegészítő Parancsnokságon (TCK). A hallgatók annak ellenére estek a kényszersorozás áldozatául, hogy egyetemi tanulmányaik miatt érvényes halasztással rendelkeznek – írja a Magyar Nemzet.
A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Egyetem diákjai november 4-én, hétfőn a törvényi előírásoknak megfelelően keresték fel a Beregszászi Járási Hadkiegészítő Parancsnokságot adatfrissítés céljából. A rutinszerűnek tűnő látogatás azonban rémálommá vált négy hallgató számára, akiket azóta sem engedtek távozni az intézményből.
A KMKSZ közleménye hangsúlyozza, hogy az ukrán jogszabályok értelmében a hadkiegészítő parancsnokságoknak nincs joguk önkényesen, jogi alap nélkül fogvatartani a hadköteles személyeket.
Az adatfrissítés nem olyan cselekmény, amely azonnali, többórás őrizetbe vételt indokolna – áll a nyilatkozatban, amely rámutat arra is, hogy a személyi szabadság korlátozását szigorúan szabályozzák az ukrán törvények, beleértve az ország alkotmányát is.
A kárpátaljai magyarság érdekvédelmi szervezete nem hagyja annyiban az ügyet.
A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség mélységes felháborodását fejezi ki az esetek kapcsán, és levélben fordul Ukrajna hadügyminiszteréhez, Ukrajna emberi jogi biztosához és a Kárpátaljai Megyei Katonai Adminisztrációhoz a törvénytelen eljárás mielőbbi kivizsgálása ügyében
– zárja nyilatkozatát a KMKSZ elnöksége.
A felháborító eset kapcsán Ferenc Viktória, a Fidesz kárpátaljai születésű európai parlamenti képviselője is megszólalt.
Elraboltak négy egyetemi diákot az uniós tagságra törekvő Ukrajnában. A Beregszászi Járási Területi Toborzó Központ több mint 24 órája tartja fogva a kárpátaljai magyar közösség négy férfi tagját, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Egyetem négy diákját, akiket adatfrissítés okán kérettek be, és akiket kényszerű módon akarnak besorozni a hadseregbe. Történik ez annak ellenére, hogy a diákok érvényes halasztással rendelkeznek
– hangsúlyozta a képviselő.

Ukrajna a mobilizációs felkészítésről és a mobilizációról szóló törvényének 23. cikke szerint a sorkatonai szolgálat alóli halasztás az oktatás teljes időtartalmára megilleti azokat a hadköteles korú állampolgárokat, akik felsőoktatási intézményben nappali tagozaton tanulnak
– mutatott rá.
Követeljük, hogy a toborzóközpont azonnal engedje szabadon a fogvatartott diákokat. Mindent megteszünk, hogy az eset nyilvánosságot kapjon az uniós színtéren is. Nem hallgathatunk arról, hogy Ukrajnában nap mint nap emberi jogok sérülnek a háborús mozgósítás során. Ukrajna lakossága elfáradt a háborútól, a sorozásokkal kapcsolatos visszaélésektől, embertelen és jogtalan bánásmódtól. Ennek véget kell vetni
– zárta videóját Ferenc Viktória.
A nyitókép illusztráció: Shutterstock

Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet

Lemond Lázár János a teniszszövetségi elnöki posztjáról

Balog Zoltán: nem volt kormányzati kérés a kegyelmi ügyben

Vizsgálóbizottságokat állíthat fel, elkezdi az alaptörvény-módosítás vitáját a parlament

Forsthoffer Ágnes együttérzését fejezte ki a MOL tiszaújvárosi üzemében történt baleset áldozata családjának

Magyar Péter: jól haladnak a tárgyalások az uniós forrásokról

Magyar Péter: erős közép-európai régióra van szükség az erős Európához

Magyar Péter miniszterelnök-helyettesnek nevezte ki Ruff Bálint minisztert

Kinevezte a közigazgatási államtitkárokat Sulyok Tamás

Magyar Péter: a kegyelmi ügy dokumentumaiból kiderül, hogy Varga Judit nem támogatta K. Endre kegyelmét

Magyar Péter távozásra szólította fel a Kúria elnökét

Kelemen Ágnes környezetgazdász lesz a vízügyi és klímapolitikáért felelős államtitkár