
Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet
Hétfő este jókora csúszás után elkezdtek megjelenni a tiszás jelölt-jelöltek a párt honlapján. Gulyás Márton a vendégeivel együtt élőben elemezték a jelöléseket a Partizán YouTube-csatornáján, csakhogy becsúszott egy baki − írja a Mandiner.
Gulyás ugyanis úgy beszélt arról, hogy egy reumatológus szakember indul Tapolcán, hogy sem a Tisza oldalán, sem pedig a választókerület tiszás Facebook-oldalán nem jelentettek be semmit a cikk megjelenéséig sem.

Ugyanez történt egy hajdúböszörményi jelölttel is, Göröghné Bocskai Évával kapcsolatban, aki a meghívott szakértő szerint hatalmas igazolás a Tiszának, csakhogy még a Tisza honlapján nem volt kint a neve.
Bács-Kiskun 6-os körzet kapcsán is úgy sorolta Gulyás Márton a jelölteket (például Kincse Csongort), hogy nem volt még hivatalos név a párt honlapján. De a borsodi jelölteket is egymás után elmondta, pedig még róluk sem közölt semmit a Tisza hivatalosan.
Nyitókép: a Partizán Facebook-oldala

Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet

Lemond Lázár János a teniszszövetségi elnöki posztjáról

Balog Zoltán: nem volt kormányzati kérés a kegyelmi ügyben

Vizsgálóbizottságokat állíthat fel, elkezdi az alaptörvény-módosítás vitáját a parlament

Forsthoffer Ágnes együttérzését fejezte ki a MOL tiszaújvárosi üzemében történt baleset áldozata családjának

Magyar Péter: jól haladnak a tárgyalások az uniós forrásokról

Magyar Péter: erős közép-európai régióra van szükség az erős Európához

Magyar Péter miniszterelnök-helyettesnek nevezte ki Ruff Bálint minisztert

Kinevezte a közigazgatási államtitkárokat Sulyok Tamás

Magyar Péter: a kegyelmi ügy dokumentumaiból kiderül, hogy Varga Judit nem támogatta K. Endre kegyelmét

Magyar Péter távozásra szólította fel a Kúria elnökét

Kelemen Ágnes környezetgazdász lesz a vízügyi és klímapolitikáért felelős államtitkár