
Menczer: Magyar Péter ovis kislányként mások háta mögé bújik

Lázár János építési és közlekedési miniszter a Rádió 7 vendégeként számolt be az Egyesült Államokban tett hivatalos látogatásáról, ahol Orbán Viktor miniszterelnök delegációjával a Fehér Házban tárgyaltak - közölte a Magyar Nemzet. A beszélgetésben Lázár kiemelte, hogy a látogatás legfontosabb eredménye a teljes mentesség megszerzése volt az amerikai szankciók alól az orosz energiára vonatkozóan. A magyar háztartások továbbra is olcsón juthatnak gázhoz és villamos energiához.
A közlekedési miniszter részletezte, hogy a delegációban több szakértő, a sajtó képviselői és persze a miniszterek is helyet kaptak, a találkozó pedig rendkívül baráti légkörben zajlott. Lázár hangsúlyozta, hogy a tárgyalások során nem csupán a gáz- és olajbeszerzés, hanem az amerikai technológiák és a Paksi Atomerőmű új blokkjai is napirendre kerültek, amelyek révén a magyar energiafüggőség csökkenthető.
A Fehér Házban aláírt megállapodás egy új fejezetet nyit a magyar–amerikai kapcsolatokban, egyfajta védőpajzsot biztosítva Magyarország számára katonai, technológiai és pénzügyi értelemben. Ez a védőpajzs nem csupán a NATO-tagságra és a katonai együttműködésre vonatkozik, hanem a műholdas és nukleáris technológiákra, valamint a gazdasági stabilitás támogatására is kiterjed.
A Trump–Orbán-találkozó nem hivatalos tárgyalás volt, hanem sokkal inkább baráti, hangulatú egyeztetés, ahol a világpolitikai helyzet és a magyar érdekek érvényesítése állt a középpontban.
A miniszter szerint a következő évtizedek nemzetközi kapcsolataiban a vezetők közötti személyes viszonyok kulcsfontosságúak lesznek. Végül hangsúlyozta, hogy Magyarország pozícióját erősíti az, hogy képes jó kapcsolatot fenntartani a keleti és a nyugati nagyhatalmakkal egyaránt – az Egyesült Államokkal, Oroszországgal, Kínával, Németországgal, Izraellel és Indiával –, így a magyar háztartások energiaellátása és a magyar rezsivédelem biztosított.
Nyitókép: MTI/Kocsis Zoltán

Menczer: Magyar Péter ovis kislányként mások háta mögé bújik

Hidvéghi: Brüsszel bábjaként azonnal támadja a Nemzeti petíciót a Tisza

Fülöp Attila: mindenkiről gondoskodunk - megkezdődött a rendkívüli tűzifaosztás

Baloldali elemző: A Tisza Párt előtt álló egyik legnagyobb kockázat: a tapasztalatlan jelöltek

Dukai Miklós: Már érkezik a plusz tűzifa a rászorulókhoz

Magyar Pétert már a saját képviselőjelöltje is meghazudtolta

Szentkirályi: amíg nemzeti kormánya van Magyarországnak, nem válunk migránsországgá - Videó

Kiderült a dátum: ekkor indulhat a roham a 2,5 milliós lakossági akkutámogatásért

Gyökeres fordulat az MKIK-nál: Nagy Elek felszámolta a „one man show-t”, Ausztriát csinál Magyarországon a kamarával

Minden gazdát kifizetnek a Bászna Gabona csődje után – rendkívüli kormányzati döntés született

A tiszás szakértő szerint a rezsicsökkentés nem jó, az adókat emelni kell

Orbán Balázs: Brüsszel, a Tisza és a DK szembemegy a magyar érdekekkel