
Menczer: Magyar Péter ovis kislányként mások háta mögé bújik

Éles hangú videóüzenetben bírálta Magyar Pétert Kubatov Gábor, a Fidesz alelnöke. Szerinte teljes félrevezetés, hogy az ellenzéki politikus azt állítja: a Fidesznek nincsenek jelöltjei a közelgő választásokra. Kubatov úgy fogalmazott, Magyar Péter „áltatja a saját táborát”, miközben olyan szerepjátékot ad elő, amit a baloldaltól már jól ismerni.
Kubatov kifejtette: a Fidesznél minden választás előtt világos, fegyelmezett rendszer szerint zajlik a jelöltek kiválasztása.
„Csak nem csinálunk belőle baloldali casting show-t”
– mondta, utalva arra, hogy szerinte Magyar Péter és köre pusztán látványos politikai szereplésekkel igyekszik elfedni a tartalmi ürességet.
Az alelnök párhuzamot vont a korábbi baloldali kísérletekkel, amelyek szerinte szintén káoszba fulladtak. Felidézte a Gyurcsány-korszak utáni időszakot és a Márki-Zay Péter vezette ellenzéki összefogást. Kubatov szerint Magyar Péter most ugyanezt a mintát követi:
Ez ugyanaz a bábszínház, csak helyenként más díszlettel.
A politikus úgy véli, a jelenlegi ellenzéki formációk – Magyar Péterrel együtt – továbbra is „Brüsszel-pártiak és rendkívül kockázatosak” Magyarország számára. Ezzel szemben a Fidesz jelöltjei szerinte készen állnak és ma is aktív, valós munkát végeznek az Országgyűlésben.
Nálunk rend van. A jelöltjeink készek, és ma is Magyarországért dolgoznak – nem pedig castingolnak a következő szerepükre
– zárta videóját Kubatov Gábor.
Nyitókép: Kubatov Gábor Facebook-oldala

Menczer: Magyar Péter ovis kislányként mások háta mögé bújik

Hidvéghi: Brüsszel bábjaként azonnal támadja a Nemzeti petíciót a Tisza

Fülöp Attila: mindenkiről gondoskodunk - megkezdődött a rendkívüli tűzifaosztás

Baloldali elemző: A Tisza Párt előtt álló egyik legnagyobb kockázat: a tapasztalatlan jelöltek

Dukai Miklós: Már érkezik a plusz tűzifa a rászorulókhoz

Magyar Pétert már a saját képviselőjelöltje is meghazudtolta

Szentkirályi: amíg nemzeti kormánya van Magyarországnak, nem válunk migránsországgá - Videó

Kiderült a dátum: ekkor indulhat a roham a 2,5 milliós lakossági akkutámogatásért

Gyökeres fordulat az MKIK-nál: Nagy Elek felszámolta a „one man show-t”, Ausztriát csinál Magyarországon a kamarával

Minden gazdát kifizetnek a Bászna Gabona csődje után – rendkívüli kormányzati döntés született

A tiszás szakértő szerint a rezsicsökkentés nem jó, az adókat emelni kell

Orbán Balázs: Brüsszel, a Tisza és a DK szembemegy a magyar érdekekkel