
Orbán Viktor nyílt levele Zelenszkijnek: azonnal nyissa meg a Barátság kőolajvezetéket!

Hétfő este hat órára ígérte Magyar Péter, hogy bemutatja a Tisza jelöltjeit, pontosabban azokat a jelentkezőket, akik részt vesznek a pártcastingban. Többször halasztották a bejelentést, nagyon lassan lettek meg a jelöltek. Ennek ellenére úgy tűnik, hogy mégsem sikerült maradéktalanul jól a kiválasztás - írja az Ellenpont.
A baloldali média hétfő reggel óta szivárogtatja a jelöltek neveit. A 444 délután írta meg, hogy a Jászberény központú választókerületben "a volt tiszafüredi rendőrkapitány, gyermekmentő, és vak ügyvéd is van a Tisza előválasztásán induló jelöltek között."
A PR-cikkben hosszasan sorolták a tiszás induló érdemeit, többek között azt írva, hogy Halmai Ferenc az év rendőre lett a megyében, és belügyminiszteri elismerésekben részesült.
Az ugyanakkor kimaradt a részletes életrajzból, hogy Halmai erősen elkötelezett a sorkatonaság visszavezetése mellett. Az Ellenpont észrevett egy érdekes beszédrészletet, amiben Magyar Péter jelöltje egyszerre kritizálta a fiatalokat, és arról beszél, hogy visszavezetné a sorkatonaságot. Halmai a következőket nyilatkozta 2013-ban a tiszafüredi Főnix TV-nek:
Fájó pontom, hogy a sorkatonaság megszüntetésével nagyon nagy űr maradt a fiatalok nevelésében, a társadalmi együttélés szabályainak megtanulásában. (…) azt gondolom, hogy ebben a fajta nevelésben ebben van mit tennünk nekünk is.
A sorkatonaság melletti álláspontjával Halmai nincs egyedül a Tiszában, sőt, inkább ez tűnik a fősodornak. Ruszin-Szendi Romulusz, Magyar Péter katonai tanácsadója egy néhány héttel ezelőtt nyilvánosságra hozott felvételen úgy fogalmazott, hogy "nem megszüntettük, csak felfüggesztettük" a sorkatonaságot, ezáltal "ha baj van, mindenkit be kell rántani azonnal".
Szinte szóról szóra ugyanezt mondta az Ellenpont által megtalált felvételen, amelyen úgy fogalmazott, hogy "ha gáz van, akkor mindenki be lesz vonultatva.
Ahogy arról többször is beszámolt a lap, Európa egyes részein a sorkatonság bevezetésére készülnek, nemrégiben Németországban és Hovátországban is tettek lépéseket sorkötelezettség irányába.
Németországban például a svéd modellt veszik át, amely kezdetben önkéntes, szükség esetén azonban kötelező sorozást tartalmaz. Lengyelországban még nincs sorkatonaság, viszont minden 19. életévét betöltött férfi alkalmassági vizsgálaton vesz részt annak megállapítására, hogy harcképes-e vagy sem.
Az ukrán-orosz háború fényében a sorkatonaság visszavezetésének terve illetve a féktelen fegyverkezés komoly nyugtalanságra adhat okot. A Tisza helyi politikusa, Ruszin-Szendihez hasonlóan ezen az állásponton van.

Orbán Viktor nyílt levele Zelenszkijnek: azonnal nyissa meg a Barátság kőolajvezetéket!

Orbán Viktor a Megafon Klubban: A választásokig olajblokáddal sem lehet a magyar gazdaságot térdre kényszeríteni

Szentkirályi Alexandra is beszélt a megtámadott fideszes aktivistával

Dömötör Csaba: az Európai Parlament néppárti koalíciója kedden határozatban állt ki a háború folytatása mellett

Brüsszel nyomás alatt tartja Magyarországot és Ukrajna pártjára állt az olajharcban

Szijjártó Péter: akik ma blokkolják a Barátság kőolajvezetéket, ugyanazok, mint akik felrobbantották az Északi Áramlatot

Most először mondta ki nyíltan Brüsszel: Magyarországnak katonákat kell küldenie Ukrajnába (VIDEÓ)

Ruszin-Szendi Romulusz nem tartja veszélyesnek a háborút, mégis berántana mindenkit

Orbán Viktor: Az orosz olaj leállítása 1000 forintos benzinárat hozna

Ez tényleg nem játék, ezért lehet ezer forint a benzin ára

Orbán Viktor: Magyarország nem zsarolható!

A bal kezében ott volt a sniccer, a jobb kezével ütött – megszólalt a megtámadott fideszes aktivista