
Orbán Viktor támogatási akciótervet jelentett be

A lap emlékeztet: november 7-én a Fehér Házban tartott találkozón Donald Trump felmentést adott Magyarországnak az orosz olajra kivetett amerikai szankciók alól. A szankciók a Rosznyefty és a Lukoil orosz energiacégeket célozták, valamint más országokat is büntettek volna, amelyek továbbra is orosz kőolajat vásárolnak.
A Kyiv Post szerint mentesség nélkül a magyar finomítók – amelyek főként a Barátság kőolajvezetéken és a Fekete-tenger alatti Török Áramlaton keresztül kapják az orosz energiát – komoly ellátási gondokkal szembesültek volna. Orbán azzal érvelt, hogy ezeknek a forrásoknak az elvágása megbénítaná a magyar gazdaságot, amely 2024-ben olajának 86, gázának 74 százalékát Oroszországból szerezte be.
A cikk szerint Trump elfogadta ezt az érvelést, és „józan döntésnek” nevezte a mentességet egy tengerparttal nem rendelkező szövetséges esetében, Orbán Viktor pedig vállalta, hogy mintegy 600 millió dollár értékben amerikai cseppfolyósított földgázt, valamint 1,5 milliárd dollár értékben amerikai uránfűtőelemeket vásárol a paksi atomerőműhöz, és technológiai együttműködéseket is ígért.
A Kyiv Post Magyar Péterrel kapcsolatban szintén elismeri, nem valódi alternatíva a mostani rendszerrel szemben.
Az ukrán lap szerint: bár Magyar a korrupció felszámolását és a Brüsszellel való kapcsolatok rendezését ígéri, külpolitikai irányváltásra aligha lehet számítani. A Kyiv Post szerint Magyar Péter sem szakítana Oroszországgal, nem támogatná Ukrajna uniós csatlakozását népszavazás nélkül és nem küldene fegyvereket Kijevnek.
A nyitókép forrása: MTI/Fischer Zoltán

Orbán Viktor támogatási akciótervet jelentett be

Kifejezte háláját a szociális dolgozók felé Szentkirályi Alexandra

Irigykednek Európa vezetői, Orbán Viktor olyan sikereket ért el Washingtonban, amelyekre ők nem voltak képesek

Ukrán újságíró: Zelenszkij három korrupt politikussal állított be Trumphoz

Magyarország kíméletlen belga ellenfele korrupciós ügy miatt került a vádlottak padjára

Francia lap: Orbán Viktor washingtoni győzelme hatalmas arcul csapás az EU-nak

Orbán Viktor: Ameddig Magyarországnak nemzeti kormánya van, addig a Migrációs Paktumot nem hajtjuk végre

Szentkirályi Alexandra alaposan kiosztotta a botmixeres Cseh Katalint és az egyházakat támadó Barabás Richárdot

Brüsszelben azzal számolnak, hogy a Tisza győzelmével elhárul az akadály Ukrajna uniós csatlakozása elől

Orbán Balázs szerint a washingtoni megállapodás történelmi siker, de most meg is kell védeni

Orbán Viktor üzent a nyugdíjasoknak

Színarany WC-t találtak Zelenszkij legszorosabb üzlettársának otthonában