
Bóka János: Magyar Péter szövetségesei cserben hagyták az európai gazdákat

Elfogadta a Parlament Gazdasági Bizottsága azt a törvénymódosítást, amely szerint a jelenlegi 150 ezer forintról 300 ezer forintra nőhet a banki ATM-ből ingyenesen felvehető készpénz mennyisége − írja a biztosdontes.hu. Ez a nyugdíjasok számára is komoly segítséget jelenthet, hiszen közülük több mint 1,3 millióan bankszámlára kapják a járandóságukat.
A törvénymódosítás kizárólag az összeghatárt érinti, a technikai részletek változatlanok maradnak. Vagyis
havonta legfeljebb 2 részletben lehet majd hozzájutni bankkártyával a 300 ezer forinthoz.
Fontos, hogy a díjmentesség bármelyik magyarországi forint ATM-re vonatkozik, vagyis akár egy másik bank készüléke is használható, ha az például közelebb van, vagy kényelmesebben elérhető.

Jelenleg komoly ATM-telepítési munkálatok zajlanak, hiszen 2025 végéig minden legalább 1000 lakosú településen kell lennie bankjegykiadó automatának, míg jövő év végére a legalább 500 lakosú településeken is lesznek készülékek. Ezekből, függetlenül attól, hogy melyik bank berendezéséről van szó, ingyenesen lehet majd hozzájutni a jogszabályban rögzített készpénzmennyiséghez.
A tervezett módosítás nem érinti a cash-back szolgáltatást nyújtó üzletek pénztáraiban ingyenesen felvehető készpénz menyiségét, ami
2026-ban is havonta 40 ezer forint marad.
Ez egyelőre csak a Penny élelmiszerlánc pénztárainál érhető el, és nincs hír arról, hogy más üzletek fontolgatnák a bevetését.
Fotónk illusztráció: ATM az MBH Bank és a Mol Magyarország együttműködésének eredményeit és az ATM-telepítési program részleteit bemutató sajtótájékoztatón a XI. kerületi Prielle Kornélia utcai benzinkútnál 2025. május 8-án. Az MBH Bank 55 Mol-töltőállomáson helyez el bankautomatákat. MTI/Soós Lajos

Bóka János: Magyar Péter szövetségesei cserben hagyták az európai gazdákat

Dömötör Csaba: a Mercosur-megállapodást úgy hajtják végre, hogy az Európai Parlament nem hagyta azt jóvá, sőt az ügyet bíróságra vitte

Menczer: A Shell-részvényesek nyernek az olajblokádon, engem nem a Shell küldött

Fidesz: a Mercosur-megállapodás végrehajtása merénylet az európai gazdák ellen

Újabb durva ukrán fenyegetés Magyarország energiabiztonsága ellen

A magyarok összezárnak Zelenszkij ellen: elutasítják az ukrán olajblokádot

Ruszin-Szendi Romulusz nem tartja veszélyesnek a háborút, bagatellizálja

Hidvéghi: március 4-ig mindenki megkapja a Nemzeti Petíciót

Szijjártó Péter: Ukrajna teljesen értelmetlen háborújában teljesen értelmetlenül halnak meg a magyar emberek

A Medián segítségével építik fel a tiszás hazugságot

Szalay-Bobrovniczky Kristóf: megkezdődött a katonák kitelepülése a megerősítő őrzés-védelmi feladatokra

Bóka János: elszabadultak az indulatok Brüsszelben, Magyarország kemény lépésre készülhet Ukrajna miatt