
Magyar Péter távozásra szólította fel a Kúria elnökét

Hankó Balázs azt mondta, hogy emellett nyáron 50 százalékkal emelkedett a családi adókedvezmény, és ez január 1-jétől újra emelkedni fog ugyanilyen arányban.
Ha két támogatást, vagyis a háromgyermekes anyák szja-mentességét és a családi adókedvezmény emelését összeadjuk, akkor ez összességében január 1-jétől havonta 307 ezer forintot jelent a háromgyermekes családok számára - hangsúlyozta a miniszter.
Hozzátette, hogy 2026. január 1-jétől mintegy 500 ezer édesanyát érintenek a kormány támogatásai, viszont a fokozatosan bevezetendő új kedvezmények 2029. január 1-jétől már mintegy egymillió édesanyát érintenek majd, ekkortól három dolgozó édesanyából kettő szja-mentes lesz.
Kérdésre kiemelte, hogy a kormány a családtámogatásra nem költségvetési teherként tekint, hiszen ezzel az ország jövőjét és a nemzetgazdaságot erősíti.
Tehát, mi nem úgy gondolkozunk, mint a Tisza, amely azt teszi brüsszeli parancsra, hogy adót emel a nyugdíjasoknak vagy a családi adókedvezményt elveszi
- fogalmazott, hozzátéve, hogy a Tisza Párt nemcsak elvenné a már említett 307 ezer forintot, hanem még havonta átlagosan 344 ezer forintnyi adóval sújtaná a háromgyermekes családokat.
A miniszter trendfordulónak nevezte, hogy a KSH adatai szerint szeptemberben 17 százalékkal nőtt a házasságkötések száma a múlt év azonos hónapjával összehasonlítva (6300 pár kötött házasságot), ezért többen vesznek majd fel csok-pluszt.
Szólt arról is, hogy 2026. január 1-jétől fokozatosan bevezeti a kormány a 14. havi nyugdíjat, ami - mint mondta - szintén szembemegy a Tisza Párt akaratával, hiszen ők csökkentenék a nyugdíjakat.
A műsorban elmondta azt is, hogy a kormánynak "van tennivalója" a nemzetközi és a hazai örökbefogadás "áttekintése" terén: emberségesebbé kell tenni ezt a rendszert, ezért a következő hetekben ezen a téren számos változás lesz.

Magyar Péter távozásra szólította fel a Kúria elnökét

Kelemen Ágnes környezetgazdász lesz a vízügyi és klímapolitikáért felelős államtitkár

Magyar Péter személyesen mutatta meg a sajtónak a Karmelita kolostor épületét

Orbán Viktor is eladományozza végkielégítését

Magyar Péter: erre a hétvégére beteltek a helyek a kormányzati épületek látogatására

Gajdos László: az azbesztmentesítés nem tűr halasztást, a legfontosabb az emberek egészségének védelme

Magyar Péter: a miniszterelnök székhelye Budapesten, az Alkotmány utcában lesz

Megalakul az új kormány, ülést tart a parlament, esküt tesznek a miniszterek

Bemutatta a kormányszóvivőket Magyar Péter

Kapitány István: Magyarország nem válik le az orosz energiáról, és marad a rezsicsökkentés

A parlament megszavazta, Magyar Péter a miniszterelnök

Forsthoffer Ágnes: új korszakot kezdünk a magyar parlamentáris demokrácia történetében