
Magyar Péter távozásra szólította fel a Kúria elnökét

Egészen elképesztő mondatok! Fabien Mandon tábornok elkezdte felkészíteni az országát a háborúra, melyet Orbán Balázs hozott nyilvánosságra a közösségi oldalán. A miniszterelnök politikai igazgatója megosztotta a videót is, amelyben rendkívüli figyelmeztetéssel állt elő a francia fegyveres erők vezérkari főnöke – számolt be minderről a Magyar Nemzet.

A tábornok úgy fogalmazott: a nyugat-európai országoknak három-négy éven belül készen kell állniuk egy Oroszországgal való esetleges összecsapásra, és ezt a lakosság előtt sem lehet tovább elhallgatni.
arra kell fordítani, hogy a Nyugat visszatartsa a moszkvai rezsimet attól, hogy tovább próbálkozzon.
A francia vezérkari főnök szerint az a lelki erő hiányzik az emberekből, hogy elfogadják a fájdalmat, hogy megvédjék azt, amik vagyunk. A hadsereg a nemzet kivonata, melyben nők és férfiak, akik ma világszerte szolgálnak, 18 és 27 év közöttiek.
Fiatalok, az önök településeiről származnak. Ugyanazok a törekvéseik. Kitartanak a küldetésük mellett, ha érzik, hogy az ország velük van. Ha országunk meghátrál, mert nem hajlandó elfogadni, hogy elveszíti gyermekeit, vagy gazdasági nehézségeket kell elviselnie, mert a prioritások például a védelmi termelésre irányulnak, akkor veszélyben vagyunk.
– húzta alá a tábornok.
Nyitókép: Tények Archív

Magyar Péter távozásra szólította fel a Kúria elnökét

Kelemen Ágnes környezetgazdász lesz a vízügyi és klímapolitikáért felelős államtitkár

Magyar Péter személyesen mutatta meg a sajtónak a Karmelita kolostor épületét

Orbán Viktor is eladományozza végkielégítését

Magyar Péter: erre a hétvégére beteltek a helyek a kormányzati épületek látogatására

Gajdos László: az azbesztmentesítés nem tűr halasztást, a legfontosabb az emberek egészségének védelme

Magyar Péter: a miniszterelnök székhelye Budapesten, az Alkotmány utcában lesz

Megalakul az új kormány, ülést tart a parlament, esküt tesznek a miniszterek

Bemutatta a kormányszóvivőket Magyar Péter

Kapitány István: Magyarország nem válik le az orosz energiáról, és marad a rezsicsökkentés

A parlament megszavazta, Magyar Péter a miniszterelnök

Forsthoffer Ágnes: új korszakot kezdünk a magyar parlamentáris demokrácia történetében