
Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet

A piac azt látja, hogy ha a Tisza nyer a tavaszi parlamenti választáson, akkor rövid távon egy kedvező hullám indulhat el, hasonló, mint Tuskék lengyelországi győzelme után – mondta Németh Dávid, a K&H vezető elemzője egy hétfői sajtóbeszélgetésen, számolt be róla a 444 nyomán a Mandiner.

,,Egyelőre azt látom, hogy a piac a Tiszának jobban örülne, mint a Fidesznek. De a választásoknak nem két, hanem négy lehetséges kimenetele van, mert az sem mindegy, hogy lesz-e kétharmad, és kinek”
– fogalmazott Németh.
Az elemző több területet is említett, amihez szerinte hozzá kellene vagy lehetne nyúlni. Példának okáért a 14. havi nyugdíjra semmi esélyt nem lát, szerinte ez egyszerűen nem fér bele a költségvetésbe. A 13. havi nyugdíjnál pedig meglátása szerint kellene egy plafon. Szerinte az édesanyák szja-mentességét sem szabadna végig vinni.

Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet

Lemond Lázár János a teniszszövetségi elnöki posztjáról

Balog Zoltán: nem volt kormányzati kérés a kegyelmi ügyben

Vizsgálóbizottságokat állíthat fel, elkezdi az alaptörvény-módosítás vitáját a parlament

Forsthoffer Ágnes együttérzését fejezte ki a MOL tiszaújvárosi üzemében történt baleset áldozata családjának

Magyar Péter: jól haladnak a tárgyalások az uniós forrásokról

Magyar Péter: erős közép-európai régióra van szükség az erős Európához

Magyar Péter miniszterelnök-helyettesnek nevezte ki Ruff Bálint minisztert

Kinevezte a közigazgatási államtitkárokat Sulyok Tamás

Magyar Péter: a kegyelmi ügy dokumentumaiból kiderül, hogy Varga Judit nem támogatta K. Endre kegyelmét

Magyar Péter távozásra szólította fel a Kúria elnökét

Kelemen Ágnes környezetgazdász lesz a vízügyi és klímapolitikáért felelős államtitkár