
Magyar Péter távozásra szólította fel a Kúria elnökét

Szerbia az elmúlt napokban hatalmas energiakrízisbe került: az amerikai szankciók hatására szinte egyik napról a másikra megbénult az ország olajellátása.
A Délvidéken megjelenő Magyar Szó azt írja, a Szerbiai Kőolajipari Vállalat (NIS) pancsovai finomítója a héten már az úgynevezett „meleg keringetési” üzemmódba lépett, ebben a státusban november 29-ig, azaz szombatig maradhat. Tehát még két nap van hátra a teljes leállásig, ha az amerikai OFAC nem hagyja jóvá a működési engedélyt. Mindemellett nagy a veszélye a Szerbiai Nemzeti Bankkal és más szerbiai kereskedelmi bankokkal szembeni közvetett, ún. másodlagos szankciók bevezetésének is.
Nemcsak a benzinkutakon történő fizetés a probléma, hanem a 13 ezer alkalmazott bérének kifizetése is. A Lukoil is gondot jelent, amelynek csak december közepéig van engedélye, ami további 120 kúttal kevesebbet jelent majd azután – közölte Aleksandar Vučić szerb államfő, aki ismét kérvényezte az OFAC-nál a NIS működési engedélyének jóváhagyását.
Nem magam miatt kérem őket, hanem Szerbia polgárai miatt. Ez a kis ország nem érdemelte meg, hogy a legmagasabb árat fizesse mások konfliktusaiért, bárkik legyenek is azok a világban
– jelentette ki.
Egy pillanat alatt borult fel Szerbia olajellátása: az amerikai szankciók hatására leálltak a horvát vezetéken érkező szállítások, a bankok befagyasztották a stratégiai olajcég, a NIS pénzügyeit, és a pancsovai finomító – az ország fő üzemanyagforrása – gyakorlatilag leállásra kényszerült – írja a Facebook-oldalán Deák Dániel.
Ráadásul több mint 300 benzinkúton a bankkártyás fizetés sem opció – hiszen a NIS tulajdonában lévő kutakon pedig nem működnek az amerikai kártyatársaságok által kibocsátott bankkártyák, a NIS-sel pedig pénzügyi tranzakciók se bonyolíthatók le − tette hozzá a politikai elemző. A szerbiai kutak üzemeltetői szerint még nincs ellátási probléma, de hogy holnap sem lesz, arra már senki nem tud garanciát vállalni.
Szerbia tehát nem tudta elkerülni mindazt, amit Magyarország igen: Orbán Viktor a november 7-i washingtoni látogatása során megállapodott Donald Trumppal, hogy hazánk mentesül az amerikai energiaszankciók alól
− jelentette ki, így nálunk nincsenek ellátási problémák.
Orbán Viktor világossá tette: Szerbia stratégiai szövetségese Magyarországnak, ma Szerbiába utazik és megpróbál segíteni a szomszédos országnak − írta Deák Dániel.
Fotónk archív: A Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnök (j) fogadja Aleksandar Vucic szerb elnököt a Karmelita kolostorban 2025. október 20-án. MTI/Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály/Kaiser Ákos

Magyar Péter távozásra szólította fel a Kúria elnökét

Kelemen Ágnes környezetgazdász lesz a vízügyi és klímapolitikáért felelős államtitkár

Magyar Péter személyesen mutatta meg a sajtónak a Karmelita kolostor épületét

Orbán Viktor is eladományozza végkielégítését

Magyar Péter: erre a hétvégére beteltek a helyek a kormányzati épületek látogatására

Gajdos László: az azbesztmentesítés nem tűr halasztást, a legfontosabb az emberek egészségének védelme

Magyar Péter: a miniszterelnök székhelye Budapesten, az Alkotmány utcában lesz

Megalakul az új kormány, ülést tart a parlament, esküt tesznek a miniszterek

Bemutatta a kormányszóvivőket Magyar Péter

Kapitány István: Magyarország nem válik le az orosz energiáról, és marad a rezsicsökkentés

A parlament megszavazta, Magyar Péter a miniszterelnök

Forsthoffer Ágnes: új korszakot kezdünk a magyar parlamentáris demokrácia történetében